A munkahelyvédelmi akció 2013-as indulása óta mintegy 500 milliárd forint maradt a munkaadóknál, 2016-ban a programban körülbelül 900 ezer munkavállaló dolgozott – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Fotó: MTI (archív)

Cseresnyés Péter hozzátette: a munkáltatók a hátrányos helyzetű – 55 év feletti, tartósan munkanélküli, szakképzettséggel nem rendelkező, mezőgazdaságban dolgozó – munkavállalók foglalkoztatása után 2013-ban 97 milliárd, 2014-ben közel 125 milliárd, 2015-ben 130 milliárd, tavaly pedig 142 milliárd forint munkahelyvédelmi kedvezményt vettek igénybe.

A munkaadók a programban elérhető kedvezményeket a legnagyobb mértékben az 55 év felettiek foglalkoztatásánál használták fel, 2016-ban havonta átlagosan 340 ezer 55 év feletti munkavállaló foglalkoztatását segítette a program. A másik kiemelkedő csoport pedig a 25 év alattiak voltak, tavaly havonta 170 ezer fiatal után tudták igénybe venni a kedvezményeket a munkáltatók.         

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok foglalkoztatási rátája közel 30 százalékra emelkedett, miközben ez az arány 2010-ben a 20 százalékot sem érte el. Azt is felidézte, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája 2010-ben még közel 30 százalékon állt, mára 11,1 százalékra csökkent.    

Cseresnyés Péter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által hétfőn közölt 2016. november-2017. januári foglalkoztatási adatokról elmondta: miközben a versenyszférában továbbra is jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, a közfoglalkoztatottak száma 17 ezerrel csökkent. Ez azt jelenti, hogy a versenyszféra továbbra is nagyobb mértékben veszi fel a munkavállalókat. Az államtitkár szerint a közfoglalkoztatásban tapasztalható csökkenés vélhetően azt mutatja, hogy az ebből a kategóriából kikerülő emberek az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el.

Cseresnyés Péter kiemelte: 4,3 százalékon áll a munkanélküliségi ráta, ezzel Magyarország továbbra is Németország és Csehország mögött a harmadik helyen áll az európai uniós államok munkanélküliségi mutatóit összehasonlítva.

MTI