Az idén is reális a 10 százalék feletti béremelkedés a magyar gazdaságban – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a legfrissebb kereseti adatokra reagálva.
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint februárban 11,9 százalékkal nőtt az átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest. Az év első két hónapjában a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, és a 2,0 százalékos inflációval számolva a reálkereset 10,7 százalékkal emelkedett az év első két hónapjában.
    
Az államtitkár kiemelte, hogy a keresetek emelkedése a gazdaság egészének a teljesítményét növeli. Az első kéthavi béradatok alapján idén reális a 4 százalék feletti gazdasági növekedés – mondta.
    
Emlékeztetett: több mint öt éve emelkednek a bérek és a reálbérek is, tavaly például több mint 10 százalékkal.
    
Hozzátette: a tavalyi és az idei béremelkedést is alapvetően meghatározza a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás, amely szerint idén a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékkal emelkedik.

(MTI)