Fotó: MTI/Komka Péter, illusztráció

Közép-kelet-európai regionális logisztikai központot telepít 2018-tól Hatvanba a Bosch, a beruházással 250 új munkahelyet hoznak létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

A miniszter kiemelte: a Bosch a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-n keresztül 16 évre bérli ki a 60 ezer négyzetméteres területet a magyar államtól, az ipari parkot a zrt. 17 milliárd forintból a legmagasabb technológiai színvonalon hozza létre Hatvan mellett. A megállapodás része az is, hogy a cég a következő 6 évben 60 millió euróval növeli beszerzéseinek értékét a magyar beszállítóktól, ezzel a kormány a kis- és középvállalatokat támogatja – hangsúlyozta.

Közölte, a logisztikai központ Magyarországra telepítésével a Bosch a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelő vállalat lesz Magyarországon, 14,7 ezer embernek ad munkát.

Mindez mutatja, hogy a Bosch hosszú távra tervez Magyarországon, és a kormány is hosszú távra tervez a céggel – mondta a miniszter.

 Kiemelte, hogy a Boschnak tíz leányvállalata működik Magyarországon, teljes forgalma 960 milliárd forint volt 2015-ben. A fejlesztés az új, digitális ipari korszakra való átálláshoz nélkülözhetetlen. Az új patrióta amerikai gazdaságpolitika, a Brexit, és a kínai gazdasági expanzió mind az új világgazdasági helyzetet vetítik előre, ami új stratégiát követel – fejtette ki a miniszter.

Hozzátette, a kormány az új stratégiát nemcsak új adórendszerben, új beruházás-ösztönzésben, vagy új munkaerő képzési rendszerben valósítja meg, mivel az logisztikai verseny is. Ezért fontos a Bosch döntése a logisztikai központ létrehozásáról.

A kormány pedig létrehozta a Nemzeti Ipari Park Zrt.-t, hogy olyan ipari parkokat fejlesszen az országban, amelyekkel a legmagasabb technológiai színvonalat kiszolgálni képes infrastruktúra, és közlekedési összeköttetések jönnek létre – mondta.

Szólt arról is, hogy a céggel a kormány a stratégiai partnerség jegyében halad előre, továbbra is nyitottak a konzultációra minden Magyarországon működő nagyvállalattal annak érdekében, hogy a beruházási-szabályozási környezet a régióban a legkedvezőbben alakuljon.

Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: Hatvan és a Bosch húsz éve forrt össze, az egy év múlva létrejövő új üzemegység megerősíti a kapcsolatot és Magyarország hírnevét a világban. A fejlesztés részeként helyi szinten duális képzési rendszert dolgoznak ki, a dolgozók letelepítésében, a lakáslehetőség megteremtésében is lesz előrelépés, és a rehabilitált munkahelyek létrehozása is kedvez a gazdaságnak és a cégnek egyaránt – ismertette.

Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője arról beszélt, hogy a megállapodás a Bosch legfontosabb mintaprojektje Hatvanban, így referencia lesz a cégcsoport számára. A nagy tudású emberek és kompetenciák alkalmazásával az új üzleti modell kialakítására több mint 60 ezer négyzetmétert bérelnek majd az ipari parkban. Ez is mutatja, hogy Magyarország kiemelten fontos a cég számára. A hatvani központból fogják ellátni az egész régiót logisztikai szolgáltatásokkal. Megköszönte a lehetőséget, hogy részt vehetnek Magyarország fejlődésében.

A Bosch több mint 100 éve, 1898 óta van jelen Magyarországon.

MTI