Minden idők legtöbb és legnagyobb értékű beruházása jött tavaly Magyarországra a kormányzati beruházásösztönzési rendszeren keresztül, a 96 beruházással 3,5 milliárd eurónyi befektetés érkezett – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a Metyx Hungary Kft. kaposvári beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető ismertette, hogy a tavalyi volt a második olyan év, amikor több mint 17 ezer állás létrehozásáról született döntés a beruházásösztönzési rendszeren keresztül, ez azt jelenti, hogy egy Balmazújváros méretű település minden lakója munkát tudna kapni a beruházásoknak köszönhetően. Az új munkahelyeken az átlagfizetés 2017-ben meghaladta a 304 ezer forintot, míg egy évvel korábban ez az összeg még 255 ezer forint volt – tette hozzá.

Felidézte, hogy a tavalyi beruházások jelentősen meghaladták az egy évvel korábbit, amikor 71 beruházással 3,2 milliárd euró befektetési összeg érkezett.

A tavalyi rekordadatok jelentőségét emeli ismertetése szerint, hogy a befektetések nagy része a digitalizáció és az új ipari forradalom által leginkább érintett iparágakban jött létre: a 96-ból 36 befektetés az autóipart, 7-7 az elektronikát és az élelmiszeripart, 5 pedig az informatikát erősítette, emellett 10 új szolgáltatóközponti beruházás is érkezettr.

A befektető országok sorát 29 beruházással Németország vezette tavaly, a második helyen ugyanakkor 18 befektetéssel magyar cégek állnak, a belföldi vállalkozások tehát – mint fogalmazott – a nemzetközi nagyvállalatok számára kidolgozott támogatási feltételeknek is egyre inkább megfelelnek. Az Egyesült államokból 10 beruházás érkezett, és fennmaradt a keleti nyitás országainak befektetési üteme is, amelyet 4 indiai, 3-3 kínai, dél-koreai és japán, valamint 2 török beruházás is igazol – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a teljes foglalkoztatottság elérésével elsősorban a munkahelyek technológiai színvonalának és hozzáadott értékének emelésére kell törekedni, ezért a legfontosabb célnak a fejlesztési és kutatási innovációs kapacitások erősítését nevezte.

A miniszter a tájékoztató után az MTI-nek kifejtette: míg tavaly és 2016-ban is több mint 17 ezer munkahely létrehozásáról döntöttek a beruházók, addig 2009-ben, a szocialista kormány utolsó évében csak kevesebb mint 5500 munkahely létesült hasonló módon.

Hangsúlyozta: 2010-ben 12,5 százalékos munkanélküliség mellett vette át az Orbán-kormány az ország vezetését, a munkanélküliség óriási problémát jelentett, rengeteg család megélhetése forgott veszélyben. A kormány egyik legfontosabb feladata az volt, hogy munkahelyeket hozzon létre. Ez sikerült, mára a munkanélküliség lecsökkent 3,8 százalékra, ami gyakorlatilag teljes foglalkoztatottságot jelent. Aki ma Magyarországon dolgozni akar, az tud dolgozni – jelentette ki. Ez alapvető fontosságú, hiszen, ha munka van, minden van, biztosított a megélhetés, és az ember önbecsülése is erősödik – tette hozzá Szijjártó Péter.

A miniszter jelezte: most, hogy munkahely már van elegendő, az a feladat, hogy a magyar emberek minél jobb feltételek mellett tudjanak dolgozni. Ezért helyeznek a befektetés-ösztönzés során egyre nagyobb hangsúlyt arra, hogy a cégek a gyártási bázis után a kutatás-fejlesztési részlegüket is Magyarországra hozzák, hiszen így jól képzett szakembereknek adhatnak munkát és versenyképes jövedelmet.

A kormány célja az, hogy időről időre mindenki léphessen egyet előre. „Eddig is ezen az úton jártunk, és a jövőben sem fogunk letérni róla” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

MTI