Szabályosabb és eredményesebb az európai uniós pénzek felhasználása Magyarországon, mint a korábbi, 2007-2013 közötti támogatási időszakban volt, ezt közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának Magyarországon tartózkodó delegációjával szerdán – tájékoztatta az ÁSZ az MTI.

A számvevőszék közleménye szerint az eszmecserén Domokos László ÁSZ-elnök és Holman Magdolna tervezési igazgató vezetésével részletes tájékoztatást adtak az európai uniós források felhasználásáról, valamint a pénzek elosztásában közreműködő intézményeket érintő számvevőszéki ellenőrzésekről, elemzésekről.

A találkozón szó esett a magyar EU-tagság pénzügyi mérlegének elemzési tapasztalatairól, a 4-es metró beruházásával kapcsolatos, az ÁSZ által már 2010-ben feltárt szabálytalanságokról, valamint több, a bizottság által vizsgált témakörről is.

Az ÁSZ elnöke rámutatott, a közpénzügyek alkotmányos szintre helyezése, valamint az új számvevőszéki törvény 2011. július 1-jei hatályba lépése új korszakot nyitott a közpénzek, benne az európai uniós források felhasználásában és ellenőrzésében Magyarországon.

Domokos László összefoglalta, a 2010 óta a számvevőszéki ellenőrzések arra világítottak rá, hogy az európai uniós források lekötésének hatékonysága fokozatosan javul, ugyanakkor a 2007-2013 közötti programozási időszakban a folyamatot még hátráltatta a koncentrált stratégiai tervezés hiánya, valamint a források kifizetésének elhúzódása.

Stratégiai tervezés hiányában a támogatásra pályázók körében elsődleges szemponttá a források „elnyerése” vált. Mivel az uniós forrásokat nem befektetésként kezelték, így azok nem tudták a kívánt mértékben ösztönözni a munkahelyteremtést és a gazdaság élénkítését – tudatta a számvevőszék.

MTI