Tarlós István főpolgármester provokációnak minősítette azt a szocialista kezdeményezést, amelyben egy közgyűlési vitanap lebonyolítását kérték az elmúlt tíz év visszásságainak kibeszélésére.

A szocialista Horváth Csaba napirend előtti kezdeményezésére reagálva Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kijelentette: személyes véleménye szerint Horváth Csaba a politikusoknak ahhoz a szűk rétegéhez tartozik, akik azt gondolják, hogy az ellenzék egyetlen dolga az „ostoba cirkuszok” tartása.

Ne akarjon olyan vitanapot rendezni, ahol megpróbálják összemosni „a maguk disznóságait” az utóbbi hat évben történtekkel – mondta Horváth Csabának a főpolgármester.

Tarlós István úgy fogalmazott, hogy a szocialista politikus össze-vissza hazudozik, csúsztat, nevetségessé teszi magát, és megítélése szerint Horváth Csaba „intelligenciakvóciense nagyjából egyenértékű egy rinocéroszéval”.

A főpolgármester szólt arról, hogy például a 2010 előtti városvezetés hat különböző dátumot jelzett előre a 4-es metró átadására, és a 4-es metróval, valamint a központi szennyvíztisztító-teleppel kapcsolatban több tízmilliárdra büntették a fővárost.

Tarlós István azzal kapcsolatban, hogy Szaniszló Sándor (MSZP) kezdeményezte, induljon fegyelmi eljárás a Főtáv vezérigazgatója ellen a vállalatnál tavaly „fillérekért” értékesített hivatali autók ügyében, közölte: jelentést kért a felügyelőbizottságtól, egyelőre nem tudni, mi történt.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester, önkormányzati és rendészeti tanácsnok annak kapcsán, hogy a szocialisták felszólították Tarlós Istvánt és a fideszes budapesti képviselőket, hogy a Mahir-oszlopok elbontása miatti kárt saját zsebből fizessék ki, azt mondta: Horváth Csaba egy elsőfokú, nem jogerős ítéletről beszél, szerinte meg kellene várnia a másodfokú döntést.

Közölte, nem támogatja a vitanapot, mert az nem a város érdekeit szolgálja. Hozzátette, a szocialisták könnyen elfeledkeznek azokról a döntéseikről, amelyekkel több száz milliárdos „adósságkupacot” hagytak maguk után a fővárosban. Ha ezt visszafizetik, akkor lehet tárgyalni arról, hogy a Mahir-oszlopok ügyében majd megszülető jogerős bírósági döntésben meghatározott kárt ki viseli – jegyezte meg.

A Fővárosi Közgyűlés 19 nem és 8 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett leszavazta a vitanap megtartását.

MTI