Több milliárdos erőművi beruházás

Fotó: MTI/Trebitsch Péter, archív, illusztráció

Kína 45 milliárd forint értékű erőművi beruházást valósít meg Magyarországon, és bővülhet a légi összeköttetés is a két ország között - mondta a kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán.

A tárcavezető Sanghajból telefon ismertette, hogy a szerdán kötött megállapodás értelmében a Zhejiang Kaishan Compressor a Pest megyei Turán épít 40 megawatt teljesítményű geotermikus erőművet, amely a villamosenergia termelése mellett mezőgazdasági és lakóépületek hő- és fűtésigényét is kielégíti. A vállalat emellett Budapesten hozza létre geotermikus üzletági központját - közölte.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a cég a világ 3. legnagyobb gyártója, a távol-keleti térségben pedig piacvezető az erőművi kompresszorok előállításában.

A miniszter szerint a két ország kapcsolatának fejlődését a beruházások mellett a növekvő idegenforgalom is igazolja. Tavaly 230 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, ezért indokolt az összeköttetések bővítése - fogalmazott. Szijjártó Péter közölte, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a világ 7. legnagyobb légitársaságával, a China Eastern Air Holdinggal egy közvetlen repülőjárat indításáról Budapest és Sanghaj között.

A miniszter a tárgyalásokat értékelve hangsúlyozta, hogy Kína továbbra is az egyik legvonzóbb befektetési környezettel rendelkező államnak tekinti Magyarországot. A távol-keleti országból mostanáig csaknem 4 milliárd dollár értékű beruházás érkezett - tette hozzá.