Történelmi szinten a foglalkoztatottság

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Történelmi szintre emelkedett a foglalkoztatottság, a munkanélküliség pedig eddig még soha nem látott mélységbe csökkent, a tendencia a beruházások növekedése miatt tovább folytatódik majd - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A KSH szerdai közlése szerint az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma először lépte át a 4,5 milliót, 4 millió 502 ezer volt, 57 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma pedig az egy évvel korábbihoz képest 11 ezerrel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékosra csökkent.

A miniszter kiemelte, a közfoglalkoztatottakat, a munkanélkülieket és az inaktívakat tekintve még 360 ezer ember alkotja Magyarország teljes munkaerő-tartalékát, ami azt mutatja, hogy nagyon közel van a teljes foglalkoztatottság elérése. 

Varga Mihály felidézte, hogy míg 2010-ben a foglalkoztatási ráta 56 százalékon állt, ez az arány mostanra 69,8 százalékra emelkedett. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a KSH adatai szerint egy év alatt 54 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma.   

 

A tárcavezető beszámolt még a Nemzeti Versenyképességi Tanács által hétfőn elfogadott javaslat csomagról is, amelyről szerdán tárgyal a kormány. A miniszter szerint a dokumentumban egy olyan komplex programot dolgoztak ki, ami meghatározza a következő 3-4 év gazdasági felzárkózását. 

A Pénzügyminisztérium (PM) által az MTI-nek szerdán eljutatott közlemény szerint a foglalkoztatottak számának növekedése főként a versenyszféra bővülésének köszönhető, ahol egy év alatt 109 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. 

Arról is beszámoltak, hogy a 2018. november 1-jétől duplájára emelt elhelyezkedési juttatásnak köszönhetően az utóbbi hetekben háromszor-négyszer többen léptek ki a közfoglalkoztatásból és helyezkedtek el a versenyszférában.   

A nők foglalkoztatásában is sikerült nagyot előrelépni, hiszen soha nem dolgoztak ilyen sokan a magyar munkaerőpiacon, ugyanakkor a kisgyerekes anyák között is érdemi munkaerő-tartalék van, amit további ösztönzőkkel fog segíteni a kormányzat - olvasható a tárca közleményében.