Tizenhárom pályázat révén még mintegy 80 milliárd forint forrás válik elérhetővé március végéig a Vidékfejlesztési programban – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Portfolio Agrárium 2017 elnevezésű konferencián szerdán, Kecskeméten.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Kis Miklós Zsolt elmondta: a hónap végéig valamennyi eddig meg nem hirdetett pályázati felhívást elérhetővé teszik. A lehetőségek közül kiemelte a termelői csoportok és termelői szervezetek létrehozását, amit 11 milliárd forinttal támogatnak.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az érdekeltek kizárólag működési költségek finanszírozására pályázhatnak, beruházás támogatására nem.

MTI