Újabb többmilliárdos pályázat bölcsődéknek

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Új önkormányzati bölcsődék és minibölcsődék létesítésére, valamint a meglévő férőhelyek bővítésére 4,5 milliárd forintos kerettel újabb pályázati felhívás jelent meg - jelentette be a pénzügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Varga Mihály a II. kerületi Budagyöngye Bölcsőde és Korai Fejlesztőben tartott sajtótájékoztatón közölte, a pályamunkákat 2019. március 18-ig lehet benyújtani az államkincstárhoz, de az idén november 30-ig beérkező dokumentációk elbírálása év végéig megtörténik, így jövő év januárjában a fejlesztéseket el lehet kezdeni.

A korábbi pályázatoknak köszönhetően hetven településen indultak bölcsődefejlesztések - emelte ki a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy az elmúlt nyolc évben bővültek a családtámogatásra elköltött források is. Míg 2010-ben erre GDP 3,5 százalékát, addig 2018-ban 4,7 százalékot fordítottak. 

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a gazdaság jó teljesítménye a következő években is lehetőséget ad a kormánynak ezekre a fejlesztésekre.

Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, a kormány célja egy rugalmas, többszereplős és a családok igényeihez jobban igazodó bölcsődei rendszer kialakítása.

Kiemelte, hogy a kormány eddig bölcsődei és óvodai fejlesztésekre összesen 110 milliárd forintot költött, és arányaiban soha nem volt annyi férőhely, mint ma. A cél az - tette hozzá -, hogy 2020-ra 60 ezer férőhely legyen a három év alatti gyermekeknek, hiszen azt látják, hogy a családok részéről van igény erre. 

Az államtitkár kitért arra is, a kisgyermeknevelők bérét az elmúlt években jelentősen emelte a kormány. Ez felsőfokú végzettségűek esetén átlagosan 63 százalékos, a középfokú végzettségűeknél pedig 44 százalékos emelést jelent. A béremelésnek már látszanak a hatásai, egyre több a magasan képzett bölcsődei szakember - tette hozzá.

Novák Katalin jelezte azt is, hogy az idén bevezetett feladatalapú finanszírozásnak köszönhetően az önkormányzatoknak már nem ráfizetéses bölcsődét működtetni.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester arról beszélt, a kerületben évek óta emelkedik a gyermeklétszám, ami szerinte jó visszajelzés, hogy az itt élők hisznek a jövőben és jól érzik magukat a jelenben.

Mint mondta, a kerületben az elmúlt tíz évben két új bölcsőde és három új óvoda épült, és minden ilyen intézményt akadálymentesítettek. A fejlesztésekre 3 milliárd forintot költöttek - tette hozzá. Kitért arra is, hogy augusztustól illetménypótlékot vezetett be a kerület a kisgyermeknevelőknek.