A Demokratikus Koalíció újra azt követeli a kormánytól, hogy legalább negyven százalékkal csökkentse a lakossági gáz árát.

A párt politikusa, Oláh Lajos szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ehhez csak a világpiaci áron kellene továbbadni a fűtőanyagot.

A független képviselő szerint 2010 óta több európai országban is körülbelül ötven százalékkal lett olcsóbb a gáz, a magyar lakosság viszont sokkal többet fizet a gázért, mint amennyibe az az országnak kerül. Az árkülönbözet egy részét „lenyelik” a gázszolgáltatók, a többi a „Fidesz-közelinek tartott oligarchák svájci számláin landol” – tette hozzá Oláh Lajos.

A Gyurcsány-kormány idején 25 százalékkal volt magasabb a gáz ára – közölte a Fidesz-frakció szerdán az MTI-vel.

A Fidesz közleményében úgy fogalmaztak: „az a Gyurcsány beszél, aki kormányzása alatt háromszorosára emelte a gáz árát, és ezzel elérte, hogy a magyar emberek fizessék fizetésükhöz képest Európa legmagasabb gázárát”.

A Fidesz rezsicsökkentést hajtott végre, 25 százalékkal csökkentette a gáz árát, így az EU-ban hazánkon kívül csak egy országban fizetnek kevesebbet ezért a fűtőanyagért – írták. Úgy vélték, „ha Gyurcsányon és a többi baloldali párton múlt volna”, rezsicsökkentés sem lett volna, mert ők „a magyar családok helyett mindvégig a külföldi multik oldalán álltak”.

Európai összehasonlításban a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb áron juthatnak hozzá a villamos energiához és földgázhoz – derül ki a Magyar Energetikai Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálatából.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzés szerint a villamos energia lakossági átlagára Budapesten 2017 januárjában 12,15 eurócent volt kilowattóránként, ami az ötödik legalacsonyabb ár a 29 európai főváros között, Belgrád, Szófia Bukarest és Tallin után. A lakossági fogyasztók számára biztosított földgáz átlagára 3,35 eurócent volt kilowattóránként, így ebben a tekintetben Budapest a második legolcsóbb főváros Európában Bukarest után.

Vásárlóerő paritáson számolva azonban a lakossági földgáz ára Luxembourg, London és Brüsszel után a negyedik legolcsóbb, míg az áram ára a középmezőnyben van, tíz európai fővárosban drágább, 18-ban olcsóbb, mint Budapesten. Ebben a rangsorban például Bukarestben, Szófiában, Prágában és Varsóban is drágább a háztartási villamos energia, mint a magyar fővárosban, de a többi között Stockholmban, Brüsszelben, Amszterdamban, Londonban, Párizsban, Rómában és Dublinban is olcsóbb, mint Budapesten.

MTI