A kormány 2 éves beszállítói fejlesztési programot indít, amelynek keretösszege 2017-2018-ra együttesen 14 milliárd forint lesz – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormány – a miniszter ismertetése szerint – a programmal azt szeretné elérni, hogy a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) minél nagyobb arányban vegyenek részt a magasabb hozzáadott értékű termékek fejlesztésében, gyártásában. További törekvés, hogy az itt működő multinacionális cégek, illetve a hazai nagyvállalatok beszállítói között egyre több magyar kis- és középvállalkozás tevékenykedjen, illetve ezen program révén ezek a kkv-k kilépjenek a világpiacra is – tette hozzá.

Varga Mihály elmondta: a nemzetgazdasági tárca által javasolt beszállító-fejlesztési program megvalósításával a magyar nagyvállalatok, illetve a nálunk működő nemzetközi nagyvállalatok jelentős számú magyar kis- és középvállalkozást vonhatnak be beszállítói hálózatukba a következő években.

A részletekről szólva elmondta: a program egyrészt a minősített beszállítói státus eléréséhez szükséges feltételeket rögzíti, másrészt, a beszállítói státusznak már megfelelő társaságok esetében főként a technológiai fejlesztést, valamint a saját kutatás-fejlesztési és innovációs munka elindítását segíti.

A miniszter kifejtette: a kormány 2017-ben 6 milliárd forintot, 2018-ban 8 milliárd forintot biztosít a programra, két év alatt 6-8 nagy nemzetközi céget, és mintegy 100-120 hazai kis-és középvállalkozást szeretnének bevonni a beszállítói programba.

Varga Mihály ismertette: a beszállító-fejlesztési program három alprogramból áll, így 2017-ben elsősorban a járműgyártás és az ipari digitalizáció területén működő vállalkozások számára nyílik meg ez a lehetőség, 2018 első felében az autóbuszgyártás és a kötöttpályás járműgyártás terén, míg a jövő év második felében az orvostechnológia és a védelmi ipar terén indulnak el a beszállító fejlesztési projektek. Az egyes projektek megvalósítására maximálisan 2 milliárd forint áll rendelkezésre.

Kérdésre elmondta: olyan kkv-k vehetnek részt a programban, amelyek már eddigi tevékenységükkel bizonyították, hogy eredményesen működnek. Emellett a kkv-nak beszállítói múlttal és megfelelő piaci pozícióval is rendelkeznie kell ahhoz, hogy részt vehessen a beszállítói projektben – tette hozzá a miniszter.

MTI