Londoni pénzügyi elemzők szerint az erőteljes harmadik negyedévi teljesítmény azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az eddig vártnál gyorsabb ütemben növekszik az idén és jövőre is.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzőstábja a térségre kidolgozott, hétfőn ismertetett átfogó éves előrejelzésében közölte: a magyar hazai össztermék (GDP) idei növekedési ütemére szóló prognózisát 4,6 százalékra, 2019-re adott növekedési becslését 3,8 százalékra javította.

A Morgan Stanley eddigi előrejelzése 2018-ra 4,4 százalékos, jövőre 3,7 százalékos növekedést valószínűsített a magyar gazdaságban.

Ezek is már javított prognózisok voltak: a ház még eggyel korábbi előrejelzésében 3,9 százalékos, illetve 3,3 százalékos magyarországi GDP-növekedés szerepelt erre a két évre.

A cég 2020-ban – első prognózisaként arra az évre – 3,2 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban.

A hétfőn bemutatott új előrejelzésben a Morgan Stanley londoni elemzői hangsúlyozták, hogy a magyar gazdaság az általuk jövőre és 2020-ra várt, mérsékeltebb növekedési lendülettel is „kényelmesen” túlteljesíti az euróövezetben e két évre valószínűsíthető növekedési ütemet.

A ház szerint Magyarországot a pénzügyi válság előtt, és az utána következő években is krónikusan alulteljesítőként könyvelte el a piac növekedési szempontból, ez azonban már 2014 óta egyáltalán nem igaz.

A Morgan Stanley elemzői szerint jórészt a hazai kereslet, elsősorban a háztartási fogyasztás élénkülése volt az a tényező, amely hozzásegítette a magyar gazdaságot a növekedési felzárkózáshoz.

Az utóbbi időben más nagy londoni házak is javították a magyar gazdaság idei és jövő évi teljesítményére szóló előrejelzéseiket.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a tevékenységi területének növekedési kilátásairól minap Londonban ismertetett friss prognózisában az idei évre 4,3 százalékos, 2019-re 3,3 százalékos növekedést valószínűsített a magyar gazdaságban. A pénzintézet jelentősen, 0,5, illetve 0,3 százalékponttal javította a magyar hazai össztermék idei és jövő évi növekedési ütemére adott becslését az előző, májusban kiadott előrejelzéséhez képest, a folyamatosan erőteljes hazai kereslettel, valamint a beruházási érték kétszámjegyű százalékos növekedésével indokolva a korrekciót.

Az EBRD hangsúlyozta azt is, hogy a magánszektorbeli hitelkiáramlás csaknem nyolc évig tartó visszaesés után, 2017 közepe óta növekszik, emellett a magyar gazdaságban korábban kialakult negatív kibocsátási rés mára teljesen bezárult, és a GDP-növekedési ütem várhatóan továbbra is a potenciál felett marad.

A Morgan Stanley hétfői előrejelzése szerint az erőteljes növekedési környezetben, amelyet a maginfláció gyorsulása és a folyómérleg-egyenleg többletének zsugorodása is kísér, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövőre várhatóan hozzákezd monetáris politikájának szigorításához.

A ház várakozása szerint ugyanakkor ez a folyamat „meglehetősen fokozatos” lesz, az MNB a legnagyobb valószínűség szerint csak lassú ütemben halad majd, és „nem hagyja magát belenyomni” a kamatemelésbe, hacsak maga nem tartja ezt szükségesnek.

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint ha a piac megpróbálja akcióra kényszeríteni az MNB-t, tudnia kell, hogy az MNB „fájdalomküszöbe” jelenleg meglehetősen magas, ha a forintárfolyamról van szó.

A cég szakértői hangsúlyozták ugyanakkor azt a véleményüket is, hogy a gyengébb forinttal szembeni tolerancia jövőre jó eséllyel elenyészhet, mivel a Morgan Stanley várakozása szerint 2019 első felében a tizenkét havi magyarországi infláció átmenetileg 4 százalék fölé gyorsulhat.