Pesti Imre fideszes és Nagy Kálmán KDNP-s képviselő közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Londonban működő Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tavaly ősszel négymillió eurós részesedést szerzett a HospInvestben. A miniszterelnök röviddel ezután tárgyalt a londoni bankkal és kijelentette: örül, hogy a pénzintézet támogatja a magáncéget. A képviselők szerint ez befolyásolhatta a szocialista vezetésű Heves megyei közgyűlést, hiszen két héttel később a HospInvestet hirdették ki a működtetési pályázat győztesének. Nagy Kálmán KDNP-s képviselő hozzátette: ennek a HospInvest további terjeszkedése és több kórház bezárása lehet a következménye.

„Az EBRD tájékoztatása szerint a HospInvest a program révén 10 magyarországi közkórház illetve kórházi gyógyszertár irányításához, a kórházak átalakításához és kórházak korszerűsítéséhez kap támogatást. A londoni bank éves jelentésében a magyar közegészégügyi rendszer ésszerűsítése és a szűkös állami forrásokra helyezkedő nyomás enyhítése céljából alapvető fontosságúnak nevezte a karcsúsítást, a konszolidációt, sőt egyes kórházak bezárását is” – mondta el Nagy Kálmán.

(hírTV)