Az esemény célja, hogy teret adjon fontos társadalmi kérdéseket, aktuális problémákat a vizuális kultúra eszközeivel feldolgozó alkotásoknak. Az Örökmozgóban rendezett fesztivál a hazai és nemzetközi klasszikus és kultikus mozik mellett a legfrissebb termésből is válogat, eközben tematikus beszélgetések során a kar oktatói, szakértők és filmesek beszélgetnek a filmekben érintett kérdésekről.

Laza tematikus blokkokban láthatunk a mélyszegénységgel, a kisebbségi létből eredő problémákkal, az afrikai polgárháborús menekültek helyzetével, az eltérő kultúrákból érkezők között köttetett házasságokkal, illetve a boldogság keresésével foglalkozó filmeket az első napon, míg vasárnap a közösségek felbomlásának következményei, illetve a metropoliszok és a nagyvárosi lét kérdései kerülnek terítékre.

A fesztivál programjában négy magyarországi premiervetítés is helyet kapott, így itt látható először a Danish Documentary alkotóközösség három filmje (Complaints Choir, Monastery, Mechanical Love), illetve a brazil Favela On Blast.

A fesztivál időpontja: 2010. január 22-23. (szombat-vasárnap) 12.00-23.00

Helye: Örökmozgó Filmmúzeum (1074 Budapest Erzsébet krt. 39.)

Részletes program: http://tiny.cc/pisfk

Facebook oldal exkluzív tartalmakkal: http://www.facebook.com/haerteniakarodavilagot

(Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél)