Február 11-én Szatmárnémetiben tartja tisztújító kongresszusát az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) – jelentette be egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Biró Zsolt, a párt elnöke.

Fotó: mti, archív, illusztráció

Biró Zsolt elmondta: a kongresszus szerepét betöltő országos tanács módosítja a párt alapszabályát és programját, és megválasztja a párt vezető testületeit. Hozzátette, hogy az országos tanács döntéseit a múlt hét végén tartott székelyudvarhelyi kibővített elnökségi ülésen készítették elő. Az ülésen részt vett az MPP tiszteletbeli elnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
    
Biró Zsolt elmondta, újabb elnöki mandátumra készül, és nem tud arról, hogy kihívója lenne a választáson.
    
A pártelnök szerint az országos tanács feladata lesz, hogy átláthatóbbá, és demokratikusabbá tegye a párt döntéshozási mechanizmusát. A párt jelenlegi alapszabálya szerint az elnök tesz javaslatot az elnökség személyi összetételére, és az elnökség jelöli az elnököt. Mind az elnökséget, mind az elnök személyét az országos tanács szavazza meg. 
    
Az MPP elnöke szerint a februári kongresszus a párt életében tavaly megnyílt új korszakhoz próbálja igazítani az alakulat szerkezetét és programját. Az új korszakot az fémjelzi, hogy az MPP képviselői immár nemcsak az önkormányzatokban, hanem a román parlament alsóházában is jelen vannak. 
    
A decemberi romániai parlamenti választásokon Biró Zsolt pártelnök és Kulcsár-Terza József, a párt háromszéki szervezetének elnöke szerzett mandátumot. Az MPP és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megegyezésének megfelelően mindketten befutó helyen szerepeltek az RMDSZ jelöltlistáin, és a szövetség parlamenti frakciójában fejtik ki tevékenységüket. A párt a 2016 júniusában tartott önkormányzati választásokon – szintén az RMDSZ-szel kötött megállapodásnak köszönhetően – több mint kétszer annyi polgármesteri mandátumot szerzett, mint amennyivel a korábbi ciklusban rendelkezett.

(MTI)