Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője hétfőn megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. száz százalékos üzletrészét – írja honlapján a napilap.A közleményből kiderül, a kiadó a lap főszerkesztőjévé Csermely Pétert, a Magyar Nemzet volt főszerkesztő-helyettesét nevezte ki. 

„Az új vezetés célja, hogy az újság eddigi erős gazdasági jellegének megőrzése mellett a következő hónapokban a lapot jelentékeny társadalmi, közéleti, politikai és kulturális tartalommal bővítse ki” – olvasható a napigazdasag.hu-n.

„Annak érdekében, hogy a megújuló lap minél szélesebb olvasótáborhoz juthasson el, a kiadó a közeljövőben jelentősen csökkenti a Napi Gazdaság árát. A lap folyamatos átalakítása nyár végén fejeződik be, akkortól az újság új néven jelenik meg. Az új napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz.”


A lap impresszumából kiderül, hogy a korábban a Simicska-médiacsoportnál dolgozó munkatársak közül itt folytatja mások mellett Villányi Károly, Gajdics Ottó vagy Haraszti Gyula is, míg a Napi Gazdaság Online főszerkesztője az mno.hu-tól távozó Élő Gábor, társ-főszerkesztője pedig a HírTV volt vezérigazgató-helyettese, Szikszai Péter lett.

demokrata.hu