A januári nyugdíjemelés mértékét az idén még az adott évre, a költségvetésben előre jelzett nettó kereset és áremelkedés átlaga alapján számolják ki. A júliusi nettó keresetek és az augusztusi nyugdíjas-infláció alapján dől el az, hogy a januári prognózis helytálló volt-e, vagy korrekcióra szorul, utóbbi formája további emelés, amit novemberben hajtanak végre, az év egészére visszamenőleg.

Az idén az ellátások 3,1 százalékkal emelkednek, abból kiindulva, hogy az ez évi nettó keresetemelkedés 1,6 százalék, az infláció pedig 4,6 százalék lesz. Az év közbeni áfaemelés hatásaként a gazdaságkutatók a prognosztizáltnál gyorsabb áremelkedést vártak.

Általános meglepetésre azonban a fogyasztói árak augusztusban még minimális mértékben csökkentek is, az élelmiszerárak pedig ennél lényegesen erőteljesebben mérséklődtek. Így a nyugdíjas vásárlói kosár alapján számolt infláció az előző havi 5,7 százalékról 5,1 százalékra esett (az átlagos infláció 3,8 százalék volt). Az átlagos keresetek az év első hét hónapjában 1,4 százalékkal emelkedtek.

Ezeknek az adatoknak a tükrében novemberben nem várható nyugdíjkorrekció, mert kormányzati előrejelzések azt mutatják, hogy a nyugdíjas-infláció nem lesz sokkal magasabb az átlagosnál, és a keresetek dinamikája sem nő. Inflációs prognózisaikat egyébként a gazdaságkutatók is mérsékelték fél-egy százalékkal.

Az év egészére az Ecostat 4,4 százalékos, a GKI 4,7 százalékos fogyasztói- ár-emelkedést vár. Így ha a nyugdíjas- infláció öt százalék körül „stabilizálódik”, akkor az ellátások mintegy két százalékot veszítenek 2009-ben a vásárlóerejükből. Ez azt jelenti, hogy a keresetekhez viszonyítva valamivel jobban őrzik értéküket, hiszen azok reálértéke mintegy három százalékkal mérséklődik.

Jövőre ilyen „meglepetés” nem érheti a nyugdíjasokat, mert megváltozik az éves rendszeres nyugdíjemelés metódusa: kizárólag az inflációhoz, illetve a nyugdíjas-inflációhoz igazodik majd. A 2010-es költségvetés tervezetében egyébként 4,1 százalékos infláció szerepel. Így januárban a nyugdíjasok ellátásuk 4,1 százalékos emelésével számolhatnak. Ennél magasabb emelésre számíthat az a több mint 880 ezer öregségi nyugdíjas, aki jogosult a korrekciós emelésre (amelynek végrehajtását ez évről tolták át jövőre).

Az 1992-95, valamint 1997-98 között nyugdíjba vonultaknak négy-, míg az 1989-90 között nyugdíjazottaknak kétszázalékos többletemelés jár. Ez a kiigazítás – a törvény szerinti indexálás felett – átlagosan havi majd háromezer forinttal emeli az érintettek ellátását.

(Népszabadság)