Korábban több alkalommal is összeütközésbe került a törvénnyel az a 35 éves férfi, akit augusztus 5-én vett őrizetbe a rendőrség Marian Cozma kézilabdázó meggyilkolása ügyében. A veszprémi bűncselekmény kilencedik gyanúsítottját, R. Jánost előállítása után két nappal, múlt pénteken, a veszprémi bíróság döntése alapján előzetes letartóztatásba helyezték.

A megyei főkapitányság közlése szerint a büntetett előéletű enyingi férfi, akit a Cozma-ügyben csoportos garázdasággal gyanúsítanak, jól ismert a rendőrség előtt. R. Jánost korábban többségében erőszakos, illetve garázda jellegű bűncselekmények miatt ítélte el a bíróság.

Marian Cozma meggyilkolásának ügyében öt személyt gyanúsítanak társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó, illetve súlyos testi sértéssel és csoportos garázdasággal, két személyt – köztük R. Jánost – garázdasággal, illetve csoportos garázdasággal, másik két személyt pedig bűnpártolással. Közülük nyolcan előzetes letartóztatásban vannak, egy személy szabadlábon védekezik.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdázóját, román válogatottat február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető játékostársai – Zarko Sesum szerb válogatott és Ivan Pesic horvát válogatott – életveszélyes sérüléseket szenvedtek, műtéteken estek át, s hosszabb ideig kórházi ápolásra szorultak.

A Fejér megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott információk szerint R. Jánost a benzinkúti dobálásként emlegetett bűncselekményben is meggyanúsították, tizenkét másik személlyel együtt. A február 14-i csoportos garázdaság előzményeként a későbbi gyanúsítottak R. János születésnapját ünnepelték az Enying mellett lévő töltőállomáson. A hatóságot aznap este arról értesítette a benzinkútnál tartózkodó csoport, hogy ismeretlenek megtámadták őket. A társaság tagjai a kiérkező rendőröknek azt mondták, hogy egy idegen autókonvoj fordult be a töltőállomásra, majd a kocsik utasai erőszakoskodtak velük, ami ellen ők védekeztek.

Az Agip-kúton történteket rögzítette egy tévéstáb, amelynek felvételei a rendőrség szerint cáfolják az R. János ismerősei által elmondottakat. Az odaérkező kocsik, amelyek egyikének szerb rendszáma volt, csak megálltak a töltőállomásnál, és az ott tartózkodó társaság tagjai kezdték italosüvegekkel dobálni az autókonvojt. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, az R. Jánost is érintő ügy a megyei ügyészségre került.

R. János a benzinkúti eset után több hónapra eltűnt, a rendőrség még másnap kiadta ugyan a körözést ellene, de a férfi csak nyáron jelentkezett ügyvédje kíséretében – mondta el az MR Online-nak R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

R. Jánost a kisvárosban a Zoom.hu hírportál által még februárban megkeresett több személy úgy tartotta számon, mint a benzinkúton gyakorta gyülekező társaság vezéregyéniségét, aki több bűncselekményben is érintett. R. Jánost korábban több, a Zoom.hu-nak névtelenül nyilatkozó enyingi és siófoki vállalkozó, illetve helybeli lakos összefüggésbe hozta a veszprémi késeléssel is.

Az Enyingen közismert és befolyásos személyként említett R. Jánost a megkérdezett enyingiek felismerni vélték a Patrióta lokál térfigyelő kameráinak képein, de a Veszprém megyei rendőrségen a nyomozás, illetve a tanúvallomások részleteiről, nem kívántak információt adni.

(MR Online)