Tisztelt Képviselő Asszony/Úr!

A gyógypedagógus szakma megdöbbenéssel vette kezébe a következő évre tervezett költségvetést. Minden gyógypedagógiai ellátást érint az elvonás. Tavaly novemberben nagy harcot vívtunk azért, hogy a korai fejlesztésre és a fejlesztő felkészítésre szánt összegeket ne csökkentsék, hiszen 2005 óta nem emelkedett ezek normatív támogatása.

A tavalyi évben a szakma és az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyeztetése során sok olyan dolgot kezdeményeztünk (link1; link2), ami nem a finanszírozást érinti, de a két terület ellátásában előrelépést jelentene. Sajnos ezekben sem történt érdemi változás, miközben az elmúlt évben megdöbbentő adatok váltak nyilvánvalóvá a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felkérésére a TÁRKI által végzett vizsgálatból. Évente kb. 600 gyermek születik valamilyen fejlődési rizikóval, és van szükségük intenzív orvosi ellátásra. Ugyanakkor minden év szeptemberében megközelítőleg 6000 gyermek kerül SNI-s (fogyatékos) kategóriával (gyógypedagógiai) iskolába. Ehhez képest az elmúlt években évente csak közel 3000 (nem évfolyamonként, hanem összesen!!!), 0-5 éves korú gyermek részesült korai fejlesztésben. Tehát az ezidáig igényelhető alacsony normatíva is csak az érintettek (csecsemők, kisgyermekek és családjaik) töredékének számára biztosította a törvényekben alanyi jogon, kötelezően juttatandó ellátást. Így okkal aggódunk, hogy mi lesz azzal a több ezer (tízezer) családdal, akik teljesen kiszolgáltatott helyzetbe sodródhatnak, ha ez idáig ez nem történt meg velük.

Csak remélni merjük, hogy a tervezett számok a Pénzügyi tárca elképzeléseit tükrözik, és még az Oktatásügy harcol a területért.

Néhány gondolat a két ellátási forma tartalmáról:

A korai fejlesztésben újszülött kortól öt éves korig kap segítséget a gyermek és a család. Ez a leghatékonyabb beavatkozási lehetőség, a fogyatékosság csökkentésében, vagy esetleg teljes felszámolásában. Ezek a gyermekek jórészt a többségi óvodákba, iskolákba járhatnak a továbbiakban. Nem kell további gyógypedagógia megsegítés, vagy speciális intézményi ellátás.

A fejlesztő felkészítést a súlyosan, halmozottan fogyatékos tanulók vehetik igénybe, akik így teljesítik tankötelezettségüket. Tehát náluk az ellátás megszűnése azt az egyetlen lehetőséget veszi el tőlük, amit az állapotuk még lehetővé tesz. Ezek a legszerencsétlenebb sorsú családok egy országos felmérés szerint.

A csökkentett állami finanszírozást nem tudjuk elfogadni, sem a két szakszolgálat, sem többi gyógypedagógiát érintő területen, hiszen a legkiszolgáltatottabbaktól, a sérült gyermekektől és családjaiktól kerül elvonásra a pénz.

Tisztelettel kérem a fenti indokok alapján Képviselő Asszonyt/Urat, hogy a költségvetés tárgyalásakor ne szavazza meg ezeket az elvonásokat.

Zalaegerszeg, 2009. szeptember 11.

Tisztelettel:

Bicsákné Némethy Terézia

Igazgató Nyitott ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet

Czeizel Barbara

a Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány vezetője

Rosta Katalin

az ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztő Módszertani Központ vezetője