Az érdekképviseletek 255 millió forint állami támogatást nyertek. Ebből a már folyósított 140 millió fölhasználását fiktív számlákkal igazolták. A szervezeteknél házkutatást is tartottak. Kolompár Orbánt nemrég egy másik ügyben gyanúsítottként hallgatták ki. Az általa vezetett kiskunmajsai roma szervezet ugyanis 13 millió forint állami támogatással nem tud elszámolni.

Mint arról az atv.hu elsőként számolt be, szabálytalansági eljárást folytat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Kolompár Orbán OCÖ-elnök szervezete, illetve partnerszervezetei által 2005-ben megnyert 255 millió forintos pályázati forrás sorsával kapcsolatban. Az EQUAL programtól részben lehívott összeget a kiírás szerint hátrányos helyzetű, köztük roma munkanélküliek segítésére kellett fordítani.

A Kolompár Orbán vezette Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet, a Cigányság Foglalkoztatásért Kht, valamint egy keceli és egy mélykúti cigány érdekképviseleti szervezet együttesen mintegy 255 millió forintot nyert az EUQAL programból 2005-ben. A partneri együttműködéssel megvalósítandó projekt célja munkahelyi mentorok képzése, illetve segítségükkel hátrányos helyzetű – köztük roma – munkanélküliek foglalkoztatása. Mindehhez úgynevezett szolgáltatópontokat is ki kellett építeni.

Információink szerint a szervezetek pénzfelhasználása kapcsán a hivatalból elvégzendő ellenőrzéseken túl egy szabálytalansági vizsgálatot is indított a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). (A tavaly nyáron lezárult projekt során is merültek már fel problémák – erre utal, hogy a 255 milliós pályázati összegnek csak egy részét tudták lehívni Kolompárék.)

Az NFÜ Kommunikációs Főosztályán úgy tájékoztatták az ATV.hu-t, hogy „a szabálytalansági eljárás lezárultáig nem áll módunkban nyilatkozni”. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál (OFA) pedig közölték, hogy az ügyben az NFÜ illetékes.

Mint arról már beszámoltunk, Kolompár Orbán és három társa gyanúsítottként szerepel abban a nyomozásban, amely az OFA-tól szintén 2005-ben nyert 13 millió forint felhasználásával kapcsolatban indult. Ebből az összegből az OCÖ-elnök szervezete 7 millió forintot tudott lehívni, de – a közalapítvány szerint – azt is szabálytalanul használták fel. Kolompárék ugyanis közmunkásként helyezték el, illetve az EQUAL programban foglalkoztatták azokat a romákat, akiket az elsődleges munkaerőpiacra kellett volna elhelyezniük.

A nyomozást felügyelő Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vezető-helyettesétől megkérdeztük, vajon az EQUAL-pályázat kapcsán is zajlik-e nyomozás. Szabó Ferenc úgy nyilatkozott, hogy „még meg nem indult nyomozással kapcsolatban nem tudok tájékoztatást adni”.

Kolompár Orbán korábban cáfolta, hogy ne tudtak volna elszámolni a lehívott összegekkel és pert indított az OFA ellen.

(ATV)