A Magyar Hírlap értesülését Skoda Gabriella, a Budapesti Nyomozó Ügyészség szóvivője is megerősítette. Farkas Kálmánt hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítják. 2008-ban és 2009-ben havonta 500–800 ezer forintot kapott azért, hogy kerékbilincselésre ösztönözze a VI. kerületi közterület-felügyelőket. A lap más forrásokból úgy tudja, hogy az összeg a teljesítménytől is függött, havonta legalább ezer kereket kellett „bilincsbe verni”.

A közterület-felügyelők a kerékbilincs fel- és leszereléséhez közreműködő szervezetként a Centrum Parkoló Kft.-t bízták meg. A társaság ezért meghatározott összegű szolgáltatási díjat kapott, így érdekelt volt abban, hogy a közterület-felügyelők minél többet bilincseljenek. Farkas az átvett összegből juttatott beosztott felügyelőinek is. Farkas Kálmán az önkormányzati választásokon az MSZP legsikeresebb kopogtatócédula-gyűjtője volt. Az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását, s erről ma dönt a bíróság.

(Magyar Hírlap)