Állandósíthatják Németországban a menekültek „röghöz kötését”, azt a szabályt, amely szerint előírhatják nekik, hogy hol lakjanak, és megtilthatják, hogy valamely településen lakóhelyet létesítsenek, erről a szerdai ülésen fogadott el jogszabálytervezetet a szövetségi kormány – jelentette a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A lakóhelyválasztási szabadságot korlátozó szabályt a menekültügyi rendszer keretében Németországba érkezett emberek társadalmi beilleszkedését szolgáló 2016-os törvénnyel vezették be, átmeneti időre, 2019 augusztusáig.

A kabinet szerdai ülésén elfogadott és a törvényhozás elé terjesztett javaslat szerint a szabályozás bevált, ezért állandósítani kell. A röghöz kötés hasznos „eszköz a sikeres integráció keretfeltételeinek megteremtésében” – idézett a javaslatból a Süddeutsche Zeitung című lap. 

Az előírás szerint a tartományi hatóságok megtilthatják az elköltözést a kijelölt lakhelyről mindazoknak, akiknek elfogadták menedékjogi kérelmét, azaz a menekültstátusszal vagy más, hosszabb távú németországi tartózkodásra feljogosító menedékjogi státusszal rendelkező személyeknek. A törvény arra is felhatalmazta a hatóságokat, hogy megtiltsák ezeknek a személyeknek a beköltözést valamely településre. 

Viszont szabadon választhat lakhelyet közülük mindenki, akinek van munkája, tanul vagy szakmai képzésben vesz részt, és akinek legalább egy közeli családtagja rendelkezik a munkanélküli ellátás átlagos összegét meghaladó jövedelemmel. 

A röghöz kötés célja a társadalmi beilleszkedést hátráltató nemzetiségi zárványok – gettók – kialakulásának megelőzése.

A Süddeutsche Zeitung szerint a szövetségi parlament (Bundestag) jogi szakszolgálata már 2016-ban fenntartásokat jelzett az előírással szemben, és széles körben bírálják most is. A német jogászok szövetsége (Deutscher Juristinnenbund) szerint a szabályozás alkalmazása a szabad mozgás és tartózkodás jogának súlyos korlátozása. Különösen akkor problematikus, amikor egy nőnek sürgősen lakóhelyet kell változtatni kapcsolati erőszak miatt – emelte ki a szervezet vezetője, Maria Wersig.

Bírálta a röghöz kötést a többi között a jezsuita katolikus szerzetesrend menekülteket támogató szolgálata (Jesuiten-Flüchtlingsdienst Deutschland) is, amely szerint a szabályozás rossz, mert nem állta ki a gyakorlat próbáját.

A kormánykoalíció egyik tagja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) sem tud teljes mértékben azonosulni a kormány tervezetével, több politikus jelezte, hogy a parlamenti jogalkotási folyamatban még változhat a javaslat.