Egy a magyar rendőrség által körözött szír állampolgárságú embercsempészt fogtak el a görög hatóságok Athénban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

A férfit azzal gyanúsítják, hogy segítette egy olyan embercsempész-hálózat tevékenységét, amely Magyarországról 48 alkalommal juttatott migránsokat Nyugat-Európába – tartalmazza a közlemény.

Az álnevet használó szír állampolgár kiadatása a vele szemben indult görögországi büntetőeljárások lefolytatását követően történhet meg.

A tájékoztatás szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) büntetőeljárást folytat üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés szervezésének és irányításának megalapozott gyanúja miatt egy iraki állampolgár és magyar társai ellen. A bűnszervezet vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy 2015-ben és 2016-ban szervezőként legalább 48 alkalommal nyújtott segítséget ahhoz, hogy a magyar befogadóállomásokon elhelyezett illegális migránsokat magyar taxisok egy budapesti hotelbe, majd onnan főként marokkói, egyiptomi és iraki származású sofőrök Ausztrián és Szlovákián keresztül Nyugat-Európába szállítsák.

A nyomozás során felvetődött, hogy a bűnszervezetben aktív szerepet töltött be egy szír férfi, aki egy konkrét szállítás megszervezésével nyújtott segítséget a bandának. A szír gyanúsított Magyarországot elhagyta, ezért az NNI európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene.

Miután felmerült, hogy a körözött férfi Görögországban tartózkodik, a magyar nyomozók az Europol Embercsempészés Elleni Központjának támogatásával felvették a kapcsolatot a görög rendőrséggel. Mindennek eredményeként a görög rendőrök június 12-én Athénban elfogták a férfit, akinél hamis személyi igazolványokat, útleveleket, vízumokat, vezetői engedélyeket és tartózkodási engedélyeket találtak – olvasható a közleményben.

A férfit az Europol kiemelt jelentőségű célszemélyként tartotta számon, mint a 2015-2016-os migrációs válság idején több uniós tagállamban is ismert, embercsempészetben nemzetközi szinten aktív szervezőt.