Hivatalosan bocsánatot kért hétfőn Scott Morrison ausztrál kormányfő a pedofília áldozataitól, és beismerte a parlamentben, hogy az állam kudarcot vallott e „gonosz bűncselekményekkel” szemben.

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

„A sorainkban meghúzódó ellenségek, ausztrálok követték el a bűncselekményeket ausztrálok ellen” – jelentette ki a televízióban élőben közvetített beszédében.

„A nemzet nem tett eleget kötelezettségeinek irántuk, magára hagytuk őket, és emiatt örökre szégyen borít bennünket” – mondta a kormányfő az egyházi és állami intézményekben gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények áldozataira utalva.

Az ausztrál kormány egy évtized után, 2012-ben hozott létre – a nyomásnak engedve – vizsgálóbizottságot a pedofília elleni intézkedések kidolgozása érdekében.

A bizottság 2017-ben nyújtotta be megrázó jelentését. A nyomozók több mint 15 ezer emberrel léptek kapcsolatba, akik elmondásuk szerint pedofília áldozatai voltak, amelyet évtizedeken át eltussoltak árvaházak, sportklubok, iskolák, ifjúsági szervezetek és az egyház.

Több mint 4000 intézmény érintettsége merült fel a nyilvános, illetve zárt ajtók mögött tartott meghallgatások során, köztük számos katolikus intézményé. 

Elítélve az fenti intézményekben nap mint nap, évtizedek hosszú során át elkövetett bűncselekményeket, Morrison bejelentette az új hivatalos doktrínát, amelynek keretében hisznek az áldozatoknak.

A kormányfő többször is bocsánatot kért a gyerekektől, akikkel szemben az állam nem teljesítette a kötelességét, a szülőktől, akiknek elárulta a bizalmát, a házastársaktól és gyermekeiktől, akiknek el kellett viselniük a visszaélések következményeit, az eltussolást és az nehézségeket.

A képviselők egyperces csenddel adóztak az áldozatoknak az ismételt bocsánatkérések után.

A vizsgálóbizottság jelentése szerint a katolikus egyházi személyek hét százalékát vádolták meg gyermekmolesztálással 1950 és 2010 között, ezeket a gyanúkat nem vizsgálták ki. Az ilyen visszaesésekről beszámoló gyerekekről nem vettek tudomást, rosszabb esetben megbüntették őket.

Egyes egyházmegyékben a pedofíliával gyanúsított papok aránya elérte a 15 százalékot is. Az Istenes Szent János Betegápoló Rend tagjainak 40 százaléka keveredett gyanúba.

Az ausztrál kormány korábban hivatalosan bocsánatot kért az őslakosoktól, illetve a több tízezer anyától, közöttük számos leányanyától – akiktől 1951 és 1975 között elvették és örökbe adták a csecsemőjüket.