Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Egy új közvélemény-kutatás – amely a voksolók elsődleges és másodlagos pártpreferenciáját is vizsgálja – szerint a migrációellenes Alternatíva Németországnak (AfD) immár a harmadik legnépszerűbb párt – írja a Die Welt.

Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

A YouGov közvélemény-kutató cég szerint az AfD a szavazatok 12 százalékát nyeri majd el, és ezzel 85 mandátumhoz jut a Bundestagban létezése első országos választásán, amelyet vasárnap tartanak. 

Mérésük eredményei szerint a kereszténydemokrata CDU/CSU koalíció 36 százalékkal 255 helyet szerez, míg a szociáldemokraták (SPD) mindössze a voksok 25 százalékát és 176 helyet tudhat majd magáénak.
Ha ez így történik, akkor ez lesz az SPD legrosszabb eredménye 2009 óta, amikor is csupán 23 százaléknyi szavazót tudtak maguk mellé állítani. 
A Breitbart London felidézi, hogy más kutatók még ennél is gyengébb, 20 százalék körüli támogatottságot mértek.

A YouGov szerint a jelenlegi kancellár, Angela Merkel pártja és koalíciós partnere 16 régióból 13-ban vezet. A szociáldemokraták mindössze Hamburg és Bréma körzeteiben állnak nyerésre, Berlinben pedig olyan szoros a verseny, hogy egyelőre megjósolhatatlannak tűnik, ki fog győzni.

A szociáldemokraták a valódi veszteségeket Németország keleti részén szenvedték el. Itt sok körzetben állnak egyre többen az AfD mellé, ugyanakkor a kampányoló Merkelt rendre ellentüntetésekkel fogadták.

demokrata.hu