Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az Európai Unió Bíróságának határozata szerint támogatást nyújthat az Egyesült Királyság a Hinkley Point C atomerőmű építéséhez, ezzel a bíróság jóváhagyta az Európai Bizottság korábbi határozatát, és elutasította Ausztria keresetét.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának tájékoztatása szerint a csütörtöki határozat megerősíti, hogy az Egyesült Királyság a tengerparti Somersetben elősegítheti új atomenergia-termelő kapacitások létrehozását. Az erőművet a tervek szerint 2023-ban helyezik üzembe, és várhatóan 60 éven keresztül működik majd.

Az Európai Bizottság megállapította, hogy a támogatások összeegyeztethetőek a belső piaccal, a versenytorzulás veszélye korlátozott. Hozzátették, hogy a támogatások negatív hatásai ellensúlyozzák azok pozitív hatásait. Ausztria később a határozat megsemmisítését kérte.

Luxemburg Ausztria kérelmeinek támogatása mellett, míg Csehország, Franciaország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és az Egyesült Királyság a bizottság mellett avatkozott be az eljárásba.

Indoklásában az uniós bíróság megjegyezte, hogy minden tagállamnak joga van ahhoz, hogy a különböző energiaforrások közül kiválassza azokat, amelyeket előnyben részesít.

Ausztria azon érvét illetően, amely szerint a Hinkley Point C-ben használt technológia nem új, a bíróság megállapította, hogy sem az állami támogatásokra vonatkozó szabályok, sem az Euratom-szerződés nem követeli meg a technológiai innováció fennállását.

A bíróság elutasította azt az érvelést is, amely szerint az Egyesült Királyság beavatkozása nem volt szükséges. A döntés szerint a bizottság helyesen állapította meg, hogy az állam beavatkozása szükséges ahhoz, hogy megfelelő időben hozzanak létre új atomenergia-termelő kapacitásokat.

A bíróság azzal sem értett egyet, hogy az Egyesült Királyságnak közbeszerzési eljárást kellett volna lefolytatnia. A támogatás ugyanis nem közbeszerzési szerződésnek vagy koncessziónak, hanem egyszerű szubvenciónak minősül.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője az MTI-ez eljuttatott nyilatkozatában kijelentette, hogy az Euratom-szerződés a múlt emléke, amely a nem biztonságos nukleáris energia tisztességtelen előnyeit biztosítja.

Úgy vélekedett a szerződés már nem felel meg az EU közös igényeinek és kihívásainak a kiegyensúlyozottabb és versenyképesebb villamosenergia-piacon. Mélyreható európai szintű vitára van szükség a nukleáris szerződés reformjáról olyan szabályok létrehozása érdekében, amelyek a tiszta energiára való átállást ösztönzik és megerősítik az európai piac versenyképességét – tette hozzá.