Százharminckét millió segélyre szoruló emberrel számol az ENSZ jövőre a konfliktusok és a természeti katasztrófák miatt – közölte Mark Lowcock, a világszervezet humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) vezetője kedden Genfben.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az adományok iránti igény előreláthatóan az idei évhez hasonlóan mintegy 25 milliárd dollár (7 ezer milliárd forint) lesz 2019-ben – vélekedett Lowcock.

Arról is tájékoztatott, hogy az ENSZ-szervezetek jövőre a leginkább rászoruló 94 millió ember segélyezését tervezik szállás-, illetve oktatási lehetőségek biztosításával, valamint élelmiszerekkel és gyógyszerekkel.

Tavaly az ENSZ 24,9 milliárd dollár adományt kért 2018-ra. Az összegből csak 56 százalék folyt be november közepéig a világszervezethez az OCHA közlése szerint.

„A humanitárius segély nem képes a hosszú távú politikai megoldásokat és a fejlesztési segélyeket helyettesíteni, amelyekben a szükséget szenvedő emberek kétségbe esetten reménykednek” – hangsúlyozta az OCHA vezetője.