Fotó: MTI/KKM

Magyarország örömmel üdvözölte Donald Trump amerikai elnök kölcsönös tiszteleten alapuló be nem avatkozási politikáját – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a washingtoni konzervatív Heritage Alapítványnál pénteken tartott beszédében.A magyar diplomácia vezetőjét Jay Carafano, az intézet igazgatója a kelet-közép-európai térség új politikusnemzedékének jeles képviselőjeként mutatta be.

„Ez a nemzedék vezette Kelet-Közép-Európát a szabadságba, hatalomra kerülése a szabadság erejének bizonyítéka” – fogalmazott Carafano.

Szijjártó Péter az Európa előtt álló új kihívásokról és a magyar-amerikai kapcsolatok új korszakáról tartott előadásában részletesen szólt az Európai Unió helyzetéről és a magyar politikáról, kérdésekre válaszolva pedig kitért a korábbi amerikai kormányzat beavatkozási kísérleteire és a magyar kormány migránspolitikájára is.

Európáról szólva a miniszter hangsúlyozta, az unió öt nagy történelmi kihívással néz szembe: a terrorfenyegetéssel, a migrációs problémával, az ukrajnai háborúval, az energiabiztonsági kérdésekkel és a Brexittel, az Egyesült Királyság unióból történő kilépésével.

„A kérdés, hogy most merre haladjunk tovább” – fogalmazott. Hozzátette: abban valamennyi uniós tagország egyetért, hogy erős Európára van szükség, a vita arról szól, ez hogyan valósítható meg.

Leszögezte: a magyar kormány álláspontja szerint az erős nemzetállamok Európája teszi erőssé az Európai Uniót.

Az Oroszországhoz fűződő uniós, magyar és amerikai kapcsolatokat Szijjártó Péter szerint racionális vitának kellene jellemeznie. Magyarországnak elsődleges érdeke a jelenleginél kiegyensúlyozottabb amerikai-orosz viszony – szögezte le. Hangsúlyozta: „a történelem arra tanít bennünket, hogy bármikor konfliktus alakult ki a Kelet és a Nyugat között, Közép-Európa pórul járt”.

 A miniszter kiemelte: „amikor szurkolunk annak, hogy az amerikai elnök képes legyen a jelenleginél jobb viszonyt kialakítani Oroszországgal, akkor ezt nem azért tesszük, mert oroszbarátok vagy Amerika-barátok volnánk, hanem mert egész egyszerűen magyarbarátok vagyunk…, a magyarok biztonságát kell megóvnunk”.

Az energiabiztonságot érintve elmondta: Magyarország is szívesen diverzifikálná energiaforrásait, vásárolna amerikai cseppfolyósított gázt (LNG), csakhogy egyedül Lengyelországban van erre fogadóképes infrastruktúra. Megjegyezte: az orosz Gazpromtól Európa tavaly minden korábbinál több gázt vásárolt, például Németország is minden korábbinál nagyobb gázszállítási megállapodásokat kötött Moszkvával. Szijjártó Péter utalt arra, amikor az idén tavasszal részt vett a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon, a résztvevők között többen beszéltek németül, mint oroszul.

Elfogadhatatlannak nevezte a miniszter azt, hogy ha egy ország nagy és gazdag, akkor „szuperhősnek” minősítik, amennyiben tárgyal Oroszországgal, kicsiny és gyöngébb gazdaságú országokat viszont megbélyegzik a Moszkvával folytatott tárgyalásai miatt. „Ezt mi soha nem fogjuk elfogadni” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Európa egyik nagy problémájaként említve, a migrációs hullámról elmondta: Európa tévedett a migránsprobléma kezelésében. Kifejtette, Magyarország soha nem azt állította, hogy az illegális bevándorlók terroristák, de álláspontja szerint a nagy migránsáradattal megvan az esély arra, hogy a migránsok közé férkőzve, terrorcsoportok tagjai is bejussanak Európába. Az Európai Uniónak a migránskérdésben is racionális vitára van szüksége – fogalmazott a miniszter.

A magyar-amerikai viszonyt illetően kiemelte: Magyarország örömmel fogadta az amerikai elnök véleményét, miszerint „a kétoldalú kapcsolatoknak a kölcsönös tiszteleten kell alapulniuk és nem egymás leckéztetésén”.

Kérdésre válaszolva, a korábbi beavatkozási kísérletre példaként említette, hogy amikor az előző, a Barack Obama irányította amerikai kormányzat idején a külügyminiszter helyettesénél tett látogatást Washingtonban, elé tettek egy listát, mondván, a politikai viszony javítására csakis akkor van esély, ha az ott szereplő elvárásoknak a magyar kormány eleget tesz. A listán pedig a többi között az alkotmány átalakítása vagy az egyházakat szabályozó törvények megváltoztatása is szerepelt.

Szijjártó Péter egynapos látogatást tett az Egyesült Államokban, a Heritage Alapítványnál elmondott beszéde előtt Maryland állam fővárosában, Annapolisban megállapodást írt alá James Fielder marylandi oktatási miniszterrel a marylandi McDaniel College budapesti iskolájának további működéséről.

MTI