Az Európai Uniónak vissza kell térnie az alapjaihoz, ez pedig az, hogy saját lakosságát szolgálja, nem pedig az, hogy az emberek szolgálják az európai intézményeket – jelentette ki Andrej Danko, a szlovák törvényhozás elnöke csütörtökön Pozsonyban, a Nemzeti konvent az EU-ról című konferencián.
 

Fotók: MTI, archív, illusztráció, szerk.


Fotók: MTI, archív, illusztráció, szerk.

A tanácskozást a szlovák külügyminisztérium rendezte, mindhárom legfőbb szlovák közjogi méltóság felszólalt rajta.
    
Andrej Danko – akinek kijelentéseit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte – elmondta: az EU jó projekt, de vissza kell térnie az alapjaihoz, nem szabad, hogy elszakadjon a realitásoktól. A házelnök a kettős élelmiszer- és termékminőség gyakorlatának „nem fair” példáját említve kijelentette: nevükön kell nevezni a problémákat, s nyílt párbeszédet kell folytatni róluk. Hangsúlyozta: az EU összes tagállamának azonos jogai kell, hogy legyenek, s az unió nem nyomhatja el a nemzeti sajátosságokat és a nemzetállamokat. „Európa a nemzetek Európája kell, hogy maradjon” – szögezte le.
    
Andrej Danko beszélt az egyes kompetenciáknak a tagállamok és Brüsszel közti megosztásáról is, rámutatva arra, hogy az egyes tagállami hatáskörök átruházása aggodalommal tölti el a lakosságot, s ennek következtében az emberek óvatosan, mi több, szkeptikusan viszonyulnak a közös európai projekthez. Felvetette: el kellene gondolkozni azon, hogy az Európai Parlament az egyes tagállamok nemzeti parlamentjeinek képviselőiből álljon össze.
    
A konferencián elmondott felszólalásában Robert Fico szlovák kormányfő az EU jövőben megvalósítandó prioritásairól beszélt. Közéjük sorolta az euróövezet továbbépítését, azt, hogy sikerüljön ellenőrzés alá vonni a migrációt, valamint hogy fűzzék szorosabbra a védelmi és a belbiztonsági együttműködést. Az utóbbit kiemelt fontosságúnak minősítette, a migráció kapcsán pedig ismételten elutasította a kötelező betelepítési kvótákat, leszögezve, hogy nem fogják elfogadni őket.
    
A szlovák miniszterelnök ugyanakkor beszédében megismételte azokat a korábbi kijelentéseit is, melyek szerint Szlovákia az EU „magjához” kell, hogy tartozzon, valamint azt is, hogy bár az unió nem tökéletes, de nincs jobb nála, s az EU-nak nincs alternatívája, ami a biztonságot és a jólétet illeti. Az EU jövőjének összefüggésében megvalósítandó prioritásokkal kapcsolatban elmondta: nem feltételezhető, hogy ezek anyagi vonzatai miatt a kohézióra szánt összegek ugyanolyanok lesznek, mint eddig, ezért Szlovákia az úgynevezett „intelligens kohézió” koncepciójával akar előállni. Ennek lényege, hogy rugalmasabbá és szabadabbá kellene tenni a kohéziós források felhasználását, ami hozzásegíthetne, hogy alacsonyabb keretből is jó eredményeket lehessen elérni.
    
Andrej Kiska államfő az uniós tagság előnyeiről, valamint az európai együttműködés értékei melletti kiállás fontosságáról beszélt. Annak ellenére, hogy az EU-tagság javított a szlovákok életminőségén, az unióról mégis kevés jót hallani – vélekedett. „Ehelyett a +rossz+ Brüsszelről hallani, amely elveszi a függetlenségünket, és hogy elveszítjük, ami a miénk, holott ennek ellenkezője az igaz” – állította az euroatlanti érdekek mellett rendszerint határozottan kiálló Andrej Kiska.

(MTI)