Az Európai Bíróság hétfő délután megerősítette azon korábbi határozatát, amellyel elrendelte a vitatott új lengyel legfelsőbb bírósági törvény aggályos rendelkezéseinek felfüggesztését, és ideiglenes intézkedésként felszólított a kényszernyugdíjazott bírák visszahelyezésére.

Fotó: ShutterStock (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A luxembourgi székhelyű törvényszék még október közepén ideiglenesen helyt adott az Európai Bizottság vonatkozó kérelmének, a friss végzés most megerősítette ezt a döntést.

Jogerős ítélet később születik majd az ügyben, amelyet ezen ideiglenes intézkedések nem befolyásolnak.

Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint csakis akkor rendelhetőek el ideiglenes intézkedések, amennyiben azok szükségességét a ténybeli és a jogi alapok első látásra valószínűsítik, továbbá sürgősen szükségesek a „súlyos és helyrehozhatatlan károk” megakadályozásához.

A sokat bírált jogszabály módosítását novemberben a varsói parlament mindkét háza elfogadta, egyedül Andrzej Duda államfő aláírása hiányzik a hatályba lépéshez.

A törvény korábbi változata értelmében a 70-ről 65 évre csökkentett nyugdíjkorhatárt elérő bírák csak az elnök jóváhagyásával folytathatták szolgálatukat, amivel a bírálók szerint az utolsó független bíróság is megszűnt volna rendesen működni az országban.

A módosítás jóváhagyásával a kényszernyugdíjazott bírák igény esetén visszatérhetnek majd munkahelyükre, a jelenlegi tagok szolgálatának meghosszabbításhoz pedig nem lesz szükség államfői engedélyre. Az újonnan beiktatott bírák esetében viszont a nyugdíjkorhatár 65 év lesz, és hosszabbítás egyáltalán nem lehetséges.

Az Európai Bizottság a jogállamiság rendszerszintű megsértésének súlyos kockázata miatt tavaly megindította Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, képletesen atomfegyverként is emlegetett eljárást.

Az utóbbi években sok bírálat érte a lengyel kormányt, elsősorban amiért sokak szerint csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét.