Az alkotmánymódosítást támogató igen szavazatok kerültek többségbe vasárnap a Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazáson – jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök hívei ezrei előtt a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyéről tartott beszédében.

Fotó: MTI/EPA/Deniz Toprak

Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,34 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett.

A kormányfő úgy fogalmazott: „a nem hivatalos eredmények szerint a népszavazás igennel fejeződött be. Mindenki biztos lehet benne, hogy ezt az eredményt népünk békéje céljából a legjobb módon használjuk majd fel. Ennek a választásnak nincs vesztese, egész Törökország nyert vele. Büszkék vagyunk rá, hogy a nemzet egy nézetet vall velünk” – tette hozzá.

MTI