Fotó: MTI/EPA, illusztráció

A német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) római kapcsolattartója tájékoztatást kapott az olasz belügyminisztériumtól arról, hogy a hétfői berlini kamionos merénylet elkövetésével gyanúsított Anis Amrit lelőtték péntek hajnalban Milánóban – jelentette be a német belügyminisztérium szóvivője.

Tobias Plate a pénteki berlini kormányszóvivői tájékoztatón kiemelte, hogy a német kormány egyelőre nem tudja hivatalosan is megerősíteni Anis Amri halálát, de az olasz partnerek által a BKA munkatársának tudomására hozott információk alapján már minden jel arra mutat, hogy a merénylettel alaposan gyanúsított tunéziai állampolgárról van szó, és „részéről nem fenyeget többé veszély”.

Martin Schäfer, a külügyminisztérium szóvivője hozzátette, hogy az olasz hatóságok a milánói német főkonzulátust is értesítették a fejleményről. Mint mondta, köszönet illeti az olasz partnereket a szoros együttműködésért.

MTI