Az oroszok az elnökükben, a hadseregükben és a Szövetségi Biztonsági Szolgálatban (FSZB) bíznak leginkább – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont közvélemény-kutatásából.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az Interfax hírügynökség által ismertetett felmérésből az is kiderült, hogy az elmúlt két év során az erőszakszervezetek iránti bizalom megerősödésével párhuzamosan csökkent az egyéb állami szervekbe és a társadalmi szervezetekbe vetett hit. 
    
Az oroszok legnagyobb csoportja, 75 százaléka Vlagyimir Putyin elnökben bízik (ez az arány 2015-ben 80 százalék volt), 69 százalék a fegyveres erőkbe helyezi bizalmát (két éve 64 százalékot mértek), az FSZB és más titkosszolgálatok pedig az oroszok 57 százalékának bizalmát bírják (a korábbi 50 százalékkal szemben.)
    
Az ortodox egyházban 48 százalék (korábban 53 százalék), a kormányban 35 százalék (korábban 45 százalék), a Szövetségi Tanácsban (parlamenti felsőház) szintén 35 százalék (korábban 40 százalék), az Állami Dumában (alsóház) 33 százalék (korábban 40 százalék), a tömegtájékoztatási eszközökben pedig 30 százalék (korábban 34 százalék) bízik. A megyei hatalom szerveibe vetett bizalom két év alatt 38-ról 31 százalékra, a helyi szervek esetében 32-ről 27 százalékra csökkent, a politikai pártok iránti bizalom tekintetében pedig 20-ról 19 százalékra romlott az arány.
    
Az ügyészség esetében 37-ről 33 százalékra, a bíróságokéban pedig 29-ről 26 százalékra csökkent a bizalmi ráta, a rendőrség esetében viszont 29-ről 30-ra nőtt.
    
Az orosz kis- és középvállalkozásokban a megkérdezettek 29 százaléka bízik, de még ez is jóval felülmúlja a válaszadóknak a nagyvállalatokba, az üzleti és ipari körökbe vetett 18 százalékos bizodalmát. Az orosz jótékonysági szervezetekben 34, a szakszervezetekben 22, az orosz bankokban pedig 20 százalék hisz.
    
A 137 települést érintő felmérést szeptember közepén végezték egy 1600 fős mintán.

(MTI)