A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) belviszályaitól lesz hangos az elkövetkező időben a német sajtó, és nem attól, hogy Angela Merkel kancellár megalakítja kormányát – mondta Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
 

Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan


Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Az elemző szerint a pártban létezik egy hangsúlyos kisebbség, amely mindent megtesz, hogy megakadályozza a Kereszténydemokrata Unióból (CDU) és testvérpártjából, a bajor Keresztényszociális Unióból (CSU), valamint az SPD-ből létrejövő nagykoalíciót. 
    
„Komoly csatározásokra lehet számítani, akár még úgy is, hogy a legfelsőbb szinten is megnyilvánulnak az ellentétek” – értékelte Törcsi Péter.
    
A műsorban rákérdeztek arra is, van-e tanulsága annak, hogy Martin Schulz azonnali hatállyal távozott az SPD elnöki tisztségéből. Erre az elemző azt válaszolta, az egykori pártelnök folyamatosan ellentmondott önmagának, és ezért elveszítette hitelességét.

(MTI)