Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az iráni atomalku felmondására és az iszlám köztársasággal szemben életbe léptetett amerikai szankciók támogatására szólította fel az Egyesült Államok európai szövetségeseit Mike Pence amerikai alelnök a Közel-Keletről szóló varsói nemzetközi konferencián csütörtökön.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Pence sajnálkozott amiatt, hogy az Egyesült Államok európai szövetségesei eddig nem bizonyultak együttműködőnek Irán ügyében. Az amerikai alelnök úgy véli, hogy a terrorizmus legjelentősebb állami támogatójaként az iszlám köztársaság jelenti a legnagyobb veszélyt a Közel-Keleten. Pence szerint az iráni rezsim becsvágya egy új holokauszthoz vezethet a térségben.

Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a 2015-ben Iránnal kötött többhatalmi atomalkut arra hivatkozva, hogy az ország nem tartja be kötelezettségvállalásait. Az Egyesült Államok ezt követően életbe léptette a korábban felfüggesztett szankciókat.

Pence azzal vádolta meg az európai országokat, hogy megpróbálják kikerülni a büntető intézkedéseket. A szankciók életbe léptetését követően Nagy-Britannia, Németország és Franciaország létrehozott egy nem dolláralapú kereskedelmi csatornát (Instex), amely lehetővé teszi, hogy folytassák a kereskedelmet Iránnal. Az amerikai alelnök szerint ez rossz lépés volt, amely csak megerősíti az iszlám köztársaságot, meggyengíti az EU-t és tovább mélyíti a szakadékot Európa és az Egyesült Államok között.

„Itt az ideje, hogy európai partnereink visszalépjenek az iráni nukleáris megállapodástól, és csatlakozzanak hozzánk, hogy együtt biztosítsuk a szükséges gazdasági és diplomáciai nyomást, amellyel megadhatjuk az iráni népnek, a térségnek és a világnak a békét, a biztonságot és a szabadságot, amelyet megérdemel” – hangsúlyozta.

Pence a nyomásgyakorlás fokozását helyezte kilátásba, ha a teheráni rezsim nem változtat magatartásán.

Teherán a napokban többször bírálta, és Irán-ellenes cirkusznak nevezte a szerdán kezdődött, amerikai-lengyel szervezésű konferenciát. A tanácskozás napirendjén a szíriai, a jemeni és a palesztin-izraeli konfliktus, a terrorizmus, illetve a térségbeli rakétaprogramok szerepelnek. A konferencián a világ több mint 60 országa vesz részt, köztük Izrael és több arab állam. Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli.