Az FC Barcelona futballcsapat stadionja ellen is támadást terveztek a tavaly augusztusi barcelonai és cambrilsi merényleteket végrehajtó dzsihadista terroristák – közölte az ügyben nyomozó forrásokra hivatkozva az El Periódico című lap szerdán.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az újság felidézte, hogy a 15 életet követelő, és több mint száz embert megsebesítő terrorakció felelőseiről korábban már kiderült, hogy robbanószerekkel megpakolt furgonnal akarták megtámadni a barcelonai Sagrada Familia bazilikát és a párizsi Eiffel-toronyt.

A most nyilvánosságra került információk szerint ezeken kívül is egy sor további merényletet terveztek.

A terrorsejt egyik tagja, a cambrilsi támadás során lelőtt Mohammed Hichamy mobiltelefonjának adatait, internetes keresési előzményeit elemezve jutottak arra következtetésre, hogy a Camp Nou is a célpontok között lehetett.

Az stadion ajándékboltjának egyik alkalmazottja a lapnak megerősítette, hogy a dzsihadista sejt legkevesebb két tagja néhány nappal a gázolásos merényletek előtt járt és vásárolt is az üzletben.

A nyomozók szerint 2017. augusztus 20-án az FC Barcelona-Real Betis találkozó idején akartak akcióba lépni, hasonló módon a párizsi nemzeti stadion mellett elkövetett terrortámadáshoz.

Az időpontot az is megerősítette, hogy a terrorsejt irányítójának tartott ripolli imám – aki a merényletekre készülve, robbanószer előállítása közben meghalt – két szövegvázlatot is írt ezzel a dátummal, vélhetően támadások beismeréséről.

„Mi, az Iszlám Állam katonái…” – ezzel a mondatrészlettel kezdődött mindkét levél, amelyeket vallási könyvekbe rejtve találtak meg a nyomozók.

A stadion mellett a barcelonai Razzmataz diszkó is a tervezett célpontok között volt, valamint az elkövetők tanulmányozták a közeli Sitges üdülőváros melegbárjait is.