Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A kabuli kormány és az ellene fegyveres felkelést folytató muzulmán tálibok is megerősítették, hogy küldöttséget menesztenek az afganisztáni háború rendezéséről a jövő héten Moszkvában tartandó konferenciára – közölte szombaton az orosz külügyminisztérium.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Mind Asraf Gáni afgán elnök, mind a tálibok katari politikai irodájának tisztségviselői megerősítették, hogy delegációt küldenek a találkozóra – tudatta az orosz külügyi tárca. 

A találkozót november 9-én tartják Moszkvában.

Moszkvában idén szeptemberben tartottak volna egy Afganisztán-konferenciát, az afgán kormány azonban akkor végül elutasította, hogy részt vegyen rajta, azzal az indokkal, hogy a béketárgyalásokat neki kell vezetnie. 

Kabul augusztus végén bejelentette, hogy a konferenciát elhalasztják, hogy – mint az afgán kormány akkor fogalmazott – jobban előkészítsék a találkozót, illetve tudatta, hogy az afgán és az orosz kormány később közösen fogja lebonyolítani és vendégül látni a konferenciát.

Az afganisztáni rendezésről tartandó jövő heti moszkvai értekezletre meghívást kaptak az Afganisztán térségében található országok – Kína, India, Irán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Pakisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán – külügyminiszter-helyettesei, illetve különleges képviselők egyéb országokból, köztük az Egyesült Államokból.

Afganisztánban a nyugati támogatást élvező kabuli kormányhoz hű erők harcolnak az afganisztáni tálib mozgalom és a 17 éve háború sújtotta országban az utóbbi esztendőkben megjelent Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjaival.

Az Afganisztánt 1996-tól a 2001-es nemzetközi beavatkozásig irányító tálib szélsőségesek kitartóan küzdenek a nemzetközi erők és a kabuli kormányzat ellen, és az ország jelentős részén komoly befolyással bírnak. A tálibok az ország területén lévő amerikai erők távozását akarják elérni, s olyan kabuli vezetés létrehozását, amely az iszlám általuk vallott, radikális felfogását követi.