Fotó: mti, archív
Fotó: MTI, archív

Az európai kormányok bűnrészesek a líbiai hatóságok által nyomorúságos körülmények között fogva tartott, több tízezer menekült és menedékkérő kínzásában és bántalmazásában – foglalt állást az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet kedden kiadott jelentésében.

A jelentés szerint az európai kormányok támogatják a líbiai parti őrség, a befogadótáborokat őrzők és az embercsempészek bántalmazásra és kizsákmányolásra épülő rendszerét az által, hogy megakadályozzák a menekülteket és menedékkérőket abban, hogy eljussanak Európába.

John Dalhuisen, az Amnesty International európai igazgatója szerint az európai kormányok tisztában vannak azzal, hogy Líbiában több százezer ember él a hatóságoknak, milíciáknak, különböző fegyveres csoportoknak és embercsempészeknek kiszolgáltatva. Az által, hogy aktívan támogatják is a líbiai hatóságokat abban, hogy megakadályozzák ezeknek az embereknek az Európába jutását, bűnrészesek az elkövetett bűncselekményekben.

A jelentés szerint az illegális határátlépés büntethetővé tétele – kiegészülve az emberkereskedelem áldozatainak és a menedékkérőknek a védelmét garantáló szabályok teljes hiányával – tömeges, önkényes és határozatlan ideig tartó fogva tartást eredményez a líbiai területen. Jelenleg mintegy 20 ezer embert tartanak fogva a túlzsúfolt táborokban, ahol kínzásokról, kényszermunkáról, zsarolásokról és kivégzésekről számolnak be – közölték.

„Az európai kormányok egyértelművé tették prioritásaikat, amikor anélkül, hogy elvárnák a líbiai hatóságoktól a jogsértések felszámolását, támogatják az emberek csapdába esését. Számukra a legfontosabb a Földközi-tengeren vezető migrációs útvonal lezárása, az pedig egyáltalán nem érdekli őket, hogy ezzel milyen szenvedést okoznak” – fogalmazott Dalhuisen.

Véleménye szerint az európai országoknak újra kell gondolniuk a Líbiával kötött migrációs megállapodásaikat, és lehetővé kell tenniük, hogy az emberek legális csatornák igénybevételével eljuthassanak Európába, például áttelepítések révén. Követelniük kell, hogy a líbiai hatóságok vessenek véget az önkényes fogva tartásoknak, engedjék szabadon a táborokba zárt külföldieket, és engedjék az ENSZ-nek, hogy háborítatlanul végezhesse a munkáját.

Idén szeptember végére a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) 416 556 migránst azonosított Líbiában, akiknek több mint 60 százaléka a szubszaharai régióból, 32 százaléka észak-afrikai országokból, 7 százaléka pedig Ázsiából és a Közel-Keletről származik. Az ENSZ december 1-jei adatai szerint több mint 44 ezer embert regisztráltak menekültként vagy menedékkérőként az országban, noha a valódi szám ennél magasabb lehet – írta jelentésében az emberi jogi szervezet.

(MTI)