Beszünteti működését és csődeljárást kezdeményez a Cambridge Analytica londoni székhelyű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég, amelyet az a vád ért, hogy politikai megrendeléseket teljesítve közösségi portálok felhasználóinak adataival élt vissza.
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A vállalat maga jelentette be szerda este Londonban, hogy azonnali hatállyal teljesen felhagy minden tevékenységével.
    
Az elmúlt hetekben megjelent brit és amerikai sajtójelentések szerint a Cambridge Analytica csaknem 90 millió Facebook-felhasználó adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.
    
A tevékenység leállításáról szóló szerda esti közleményében a cég bejelentette, hogy fizetésképtelenségi eljárás megindítására kért engedélyt a brit hatóságoktól, és ezzel párhuzamosan hamarosan csődeljárást kezdeményez amerikai érdekeltségeivel szemben is az illetékes New York-i bíróságon.
    
A cég közleménye szerint a Cambridge Analyticát az elmúlt hónapokban számos megalapozatlan vád érte, olyan tevékenységek miatt, amelyek nemhogy törvényesek, de az online hirdetési szakma széles körben elfogadott normái közé tartoznak a politikai és a kereskedelmi küzdőtéren egyaránt.
    
A Cambridge Analytica továbbra is teljes bizalommal állítja, hogy munkatársai etikusan és törvényesen jártak el. A média ostroma azonban a cég gyakorlatilag összes ügyfelét és beszállítóját elriasztotta, és ennek eredményeként született az a döntés, hogy a társaság üzleti tevékenysége nem fenntartható tovább – áll a közleményben.
    
A kommüniké szerint ebben a helyzetben nem maradt egyéb reális lehetőség, mint az, hogy a céget csődeljárás alá helyezzék.
    
A Cambridge Analytica alapítói, illetve befektetői között van Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadója, aki egy ideig a cég alelnöke volt, és Robert Mercer milliárdos, az amerikai republikánusok egyik fő anyagi támogatója.
    
Egybehangzó értesülések szerint a cég megpróbálta befolyásolni a brit EU-tagságról 2016-ban tartott, a kilépést pártolók szűk győzelmével végződött népszavazást is.
    
Christopher Wylie, a Cambridge Analytica egykori kutatási igazgatója a londoni alsóház digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős bizottságának áprilisi meghallgatásán azt mondta: meggyőződése szerint az Aggregate IQ nevű kanadai adatkezelő cég, amelynek szolgáltatásait az EU-népszavazás Brexit-táborát összefogó kampánycsoport használta, gyakorlatilag a Cambridge Analytica társcége volt és merített a CA adatbázisából. 
    
Wylie szerint „teljesen ésszerű az a feltételezés”, hogy az Aggregate IQ nagyon jelentős szerepet játszott a Brexit-tábor népszavazási győzelmében, és az is, hogy az EU-referendumon más eredmény születhetett volna, ha nem történt volna „csalás”.

(MTI)