Fotó: MTI/Ujvári Sándor, illusztráció

Meghosszabbítja és növeli hozzájárulását a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció munkájához Magyarország.

A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről szóló – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát igénylő – határozati javaslatot 133 igen 61 nem és 2 tartózkodás mellett fogadta el a Ház kedden.

Az Országgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Honvédség az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciós műveletek elősegítése érdekében egy legfeljebb 200 – váltási időszakban 400 – fős, a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingenst állomásoztasson az Iraki Köztársaság területén. A kontingens partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatokat lát el 2019. december 31-ig.

A terrorszervezet elleni harcban az iraki kormány 2014 júniusában fordult az ENSZ tagállamaihoz segítségért. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére – az Országgyűlés döntése nyomán – 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz. A döntés egy legfeljebb 150 – váltási időszakban 300 – katonából álló magyar kontingens iraki állomásoztatásáról szólt, 2017. december 31-ig tartó mandátummal.

MTI