A migráció kezeléséről, a terrorizmus leküzdéséről és a schengeni övezet jövőjéről tanácskoznak egyebek mellett az Európai Unió bel- és igazságügyi miniszterei csütörtökön kezdődő bukaresti informális találkozójukon, a kétnapos rendezvény idejére pedig a román rendőrök és börtönőrök szakszervezete bérkövetelő tüntetést hirdetett.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A román uniós elnökség által közzétett előzetes tájékoztatás szerint a belügyminiszterek csütörtöki találkozójukon megvitatják az Európai Parlament (EP) terrorizmussal foglalkozó különbizottságának helyzetjelentését, és a rendőri együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről egyeztetnek. A találkozón a schengeni övezet működőképességének megőrzését is napirendre tűzik, szabályzatmódosítási javaslatokat keresve azokra az esetekre, amikor egy-egy tagország a terrorfenyegetés miatt ideiglenes határellenőrzési eljárást vezet be a belső határokon.

Az illegális migráció megfékezése tekintetében a román uniós elnökség a külső határok őrizetének erősítésére és a migránsok származási országaival történő együttműködés javítására helyezi a hangsúlyt.

Pénteken az igazságügyi miniszterek találkozóján a tagországok jövőbeni kereskedelmi és polgári peres igazságszolgáltatási együttműködéséről rendeznek átfogó vitát, tekintettel arra, hogy az EP mandátuma májusban, a jelenlegi Európai Bizottság pedig októberben lejár. A román uniós elnökség előrelépést remél a megbeszélésen az elektronikus bizonyítékokhoz való hozzáférés és a büntetőjogi együttműködés javítása terén is.

A Bel- és Igazságügyi Tanács bukaresti informális ülésének idejére időzítette tiltakozó megmozdulását a román rendőrök, illetve börtönőrök szakszervezete. Az érdekképviselet a belügyi alkalmazottaknak ígért bérfejlesztések elmaradása, a pótlékok befagyasztása miatt hívta utcára a tagjait. A szakszervezet csütörtökre a román belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium székháza elé, pénteken pedig az uniós bel- és igazságügyi minisztereik tanácskozásának helyszínéül szolgáló bukaresti parlament épülete elé szervez demonstrációt.