TOWNHALL

Az amerikai külpolitika számára vajon valóban olyan idegenek a mi értékeink, hogy azoknak is nehezükre esik az igazmondás, akik a titkosszolgálatok élén állnak? – teszi fel a kérdést írása bevezetőjében a népszerű konzervatív amerikai hírportál.Ezután felidézi azt az interjút, amelyet a napokban készített Laura Ingraham, a Fow News egyik újságírója James Woolsey-val, a CIA egykori, Clinton elnök alatti igazgatójával, elsősorban az örökzöld témáról, az oroszoknak az amerikai elnökválasztásokba való állítólagos beavatkozásáról faggatva. Azt kérdezte: „Megpróbáltunk valaha is beavatkozni más országok választásaiba?

Woolsey azzal felelt, hogy „ó, biztos, de hát, izé, azt az adott rendszerek érdekében tettük. Azért, hogy megakadályozzuk a kommunista hatalomátvételt. Például Európában 1947-ben, ’48-ban és ’49-ben… a görögöknél és az olaszoknál, mi a CIA…”

Miután Ingraham félbeszakította és azt kérdezte: „De most nem csináljuk ezt? Nem szórakozunk mások választásaival, Jim?”

Erre Jim: „Ház izé…, jajajajaja, izé”… Mire mind Ingraham, mind pedig az operatőr elnevette magát.

„De hát csak a jó ügy érdekében”, tette hozzá fanyar mosollyal Woolsey, majd még azt mondta, „a demokrácia érdekében”.

A cikk ezután felidézi, a CIA 1953-ban központi szerepet játszott abban, hogy Iránban megbukott Muhammad Mosszadeg miniszterelnök, amely olyan nacionalista hullámot vert, hogy az még ma is megmérgezi az amerikai-iráni kapcsolatokat. A rá következő évben a CIA Guatemalavárost bombázta és megbuktatta az ország megválasztott elnökét. 1964-ben Chilében az Egyesült Államok komoly összegeket adott a győztes jelöltnek. A CIA bevallotta, hogy 1990-ben pénzt fizetett különféle sztorik megjelentetéséért a nicaraguai újságokban.

Egy másik CIA-vezető elmondta, hogy ezen amerikai hírszerző ügynökség 1947-es létrehozása óta alkalmazza ezt a fajta beavatkozást. 1996-ban az amerikai kormány beavatkozott az orosz választásokba Borisz Jelcin akkori elnök mellett. 2010-ben az Obama-kormány csöndben több millió dollár amerikai közpénzt utalt át a kenyai Odinga-kormánynak, többek között kétmillió dollárt a kenyai szavazók meggyőződésére, hogy szavazzanak az új alkotmányra.

A Judicial Watch nevű civil szervezet az idén nagyobb nehézségek árán megszerzett olyan dokumentumokat, amelyek azt mutatják, hogy az amerikai kormány csendben dollármilliókat költött a demokratikusan megválasztott, jobbközép macedóniai kormány destabilizálására úgy, hogy ennek során összejátszott George Soros milliárdossal. A New York Times feltárta, hogy amerikai pénz és befolyás segítette a választások eldöntését Irakban és Afganisztánban.

Nemrégiben az American Spectator magazin szögezte le, hogy a mások választásaiba történő beavatkozás sérti a nemzetközi jogot, és maguk az amerikai törvények tiltják meg az adófizetői pénzek használatát idegen választások befolyásolására.

Az amerikai polgároknak minden joguk megvan ahhoz, hogy panaszkodjanak, ha Oroszország be akarna avatkozni az amerikai választásokba. De ha Amerika ugyanezt teszi máshol, az aláássa az amerikai kormány felháborodásának morális alapjait, zárul a cikk.

Lovas István