Európának el kell kezdenie kezelni a bevándorlást, ha szembe akar szállni a jobboldali populizmus jelentette, egyre növekvő veszéllyel – nyilatkozta a brit The Guardiannek a két évvel ezelőtti amerikai elnökválasztás vesztese, Hillary Clinton.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A korábbi amerikai elnök felesége szerint az öreg kontinens vezetőinek határozottabban kéne azt kommunikálniuk, hogy a továbbiakban „nem tudnak majd menedéket és támogatást nyújtani” az ideérkező migránsok tömegeinek. Bár Clintonné nagyra értékelte az Angela Merkel kancellár által mutatott „nagylelkűséget”, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a bevándorlás feldühíti a szavazópolgárokat, és hozzájárult többek közt Donald Trump megválasztásához és a Brexit-népszavazás sikeréhez is.

Az Európában egyre erősödő populizmusról – és elsősorban a jobbodali populizmusról – szóló, a The Guardian által készített interjúsorozatban olyan „középbaloldali, politikai nagyágyúk” fejtik még ki a véleményüket, mint Tony Blair és Matteo Renzi. Mindhárman egyetértettek abbam, hogy a jobboldali populizmus „dramatizálja a különbségeket és krízisretorikát alkalmaz. A középbaloldaliaknak nem sikerül hallatniuk a hangukat az ellenük használt, leegyszerűsített, érzelmekre ható üzenetekkel szemben”. 

Clintonné a gondolatot továbbfűzve elmondta: Nyugaton a jobboldali populizmussal hívták életre az emberek egy részének „egy legalább annyira pszichológiai, mint politika vágyát, amelyben megmondják nekik, mit tegyenek, és hová menjenek, és hogyan éljenek, a sajtót pedig lényegében megfojtották, ezért az csak a valóság egyetlen verzióját közli”.

A vesztes elnökjelölt nem hagyta ki a lehetőséget, hogy elmondja, mennyire nem kedveli Steve Bannont: „Róma neki való hely, mert ott kenyér van meg cirkusz, ezt már ismerjük a történelemből. Mulattassuk az embereket, cukkoljuk fel őket, hassunk ez előítéleteikre, hitessük el velük, hogy valami olyannak a részesei, ami nagyobb, mint ők maguk – miközben megválasztott vezetőik és üzletembereik mindent ellopnak tőlük. Klasszikus történet ez, aminek Bannon a legújabb megformálója”.