Hillary Clinton, miután az elmúlt év novemberében elveszítette az amerikai elnökválasztást republikánus párti kihívója, Donald Trump ellen, egy rövid időre szinte teljesen eltűnt a rivaldafényből, azonban már hónapok óta tudni lehetett, hogy sokáig nem akar elszakadni a nagypolitikától.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Tegnap aztán hivatalos Twitter-oldalán nyilvánosságra is hozta, hogy új PAC-ot (political action committee; politikai akcióbizottság) hozott létre Onward Together (Előre Együtt) néven, amelynek jelszava arra ösztönzi a hívő Clinton-rajongót, hogy “Állj ellen, ragaszkodj, tarts ki, lépj be!”.

Az új PAC küldetése – a honlapjuk szerint – annak elősegítése, hogy valóra váljon a Clinton-i vízió, “amelyre közel 66 millióan szavaztak az előző elnökválasztáskor”. 
Az Onward Together célja a “progresszív értékek” terjesztése, és annak ösztönzése, hogy ezen értékek hívei minél aktívabb szerepet vállaljanak a közéletben és a politikában.

A már meglévő támogatóinak az egykori First Lady csapata e-mailben küldött információt az új politikai szervezetről.
Ebben többek közt arról informálják a híveket, hogy “a Nők Menetétől kezdve a reptereken át, ahol a helyi közösségek bevándorlókat és menekülteket üdvözölnek egészen az önkormányzati ülésekig az amerikaiak hallatják a hangukat, s olyan hangosan, mint soha korábban!” 
Az ellenállásnak láthatóan nagy szerepe lesz a Clinton-féle PAC munkásságában, bár a láthatatlan ellenséget az e-mailben még nem nevezték meg.

A republikánusok országos választmánya (RNC) azonnal reagált az új PAC létrejöttére. 
“Az amerikai polgárok hat hónappal ezelőtt elutasították Hillary Clintont, mert a fellegekben jár, hiteltelen és összenőtt a múlt bukott politikájával” – mondta az RNC elnöke, Michael Ahrens. – “Ha a demokratáknak lenne eszük, akkor megértenék, hogy ideje túllépniük Hillary Clintonon… előre, teljes egészében”.

demokrata.hu