Fotó: hirado.hu, képernyőkép

Csalásokról, vesztegetési kísérletekről, visszaélésekről és hazugságokról számolt be az M1-nek Marion De Bruijn, aki másfél évig dolgozott egy németországi regisztrációs központban.

A migránsok mindössze 20 százaléka származott háborús országból, a legtöbben egyedülálló fiatal férfiak voltak – mondta az M1 Ma Este című műsorában Marion De Bruijn, aki másfél évig dolgozott egy németországi regisztrációs központban.

Marion De Bruijn elmondta, hogy titoktartási nyilatkozatot is aláírattak vele, de mivel a sátorvárost azóta felszámolták, már beszélhet az ott történt kétes ügyekről, megvesztegetési kísérletekről és visszaélésekről.

A regisztrációs központba, ahol dolgozott 2015 októberétől kezdve érkeztek migránsok, és becslései szerint 250 bevándorlót regisztráltak. Marion az M1 tudósítójának elmondta, hogy ő maga jelentkezett a munkára, hogy lássa, hogyan történik a nyilvántartásba vétel. A legfőbb feladatát az jelentette, hogy regisztrálja a bevándorlókat és az „Easy Program” keretében gyorsított eljárással szétossza őket Németországban.

A beszámolóból kiderül, hogy Marion De Bruijn belátta, hogy a rendszer tele van szabálytalansággal. A bevándorlók hazugságaival szemben senki nem tehetett semmit, a dolgozóknak szemet kellet hunyniuk felettük.

„Kértük az útlevelüket, vagy más dokumentumot; a legtöbben azt mondták, nincs, mert beleesett a tengerbe; de a mobiltelefonok és a laptopok természetesen megvoltak. Senki sem ellenőrizte, hogy az illető valóban szír, afgán vagy líbiai. Odajöttek az ablakhoz, megkapták a tartózkodási engedélyt, majd elosztottuk őket” – számolt be De Bruijn. Eközben a buszokkal szállított migránsokat a máltaiak, vagy a biztonságiak már előre kioktatták, hogy mit kell mondaniuk.

A regisztrációs táborban megvesztegtések és csalások is történhettek: azok, akik például nem akartak Kelet-Németországba kerülni, megpróbálták lefizetni a dolgozókat, hogy oda mehessenek, ahová szeretnének.

„Mi 130-an voltunk, köztünk is sok volt a külföldi, és sok csalás történt. A migránsokat busszal és vonattal szállították tovább a kijelölt helyre. Sokan nem voltak hajlandók továbbmenni, és egész egyszerűen eltűntek” – emlékezett vissza Marion.

Elmondása szerint nem látott olyasmit, hogy munkatársai fogadtak el pénzt a bevándorlóktól, de egyes kollégái újranyomtattak annak érdekében, hogy a migráns abba a tartományba kerüljön, amelyikbe szeretne.

Egyes hazugságoknak jól látható jelei voltak, például, hogy egy migráns nem 15 éves, hanem 20 is elmúlt már, de ilyen esetekben a Gyámügyi Hivatal általában a bevándorlóknak adott igazat: „ha azt mondja, hogy 15 éves, akkor úgy is van”.

„A Gyámügyi Hivatal is ott volt, azt mondták, tartsuk a szánkat. Senkit nem érdekelt az igazság, ha valaki mégis szólni mert, rögtön nácinak nevezték” – mutatott rá újabb szabálytalanságokra Marion.

A teljes interjút és beszámolót a hirado.hu oldalán erre a linkre kattintva tekintheti meg.