Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint csalással született meg az Európai Parlament (EP) döntése, amelynek következtében megindulhat az eljárás Magyarországgal szemben az uniós alapszerződés hetedik cikke alapján.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A miniszter szerdán a szavazás után az M1 aktuális csatornának adott interjújában azt mondta: azért volt csalás a szavazás, mert az európai szerződések előírják, hogy miként zajlik a döntéshozatal az EP-ben; amint a magyar parlamentben is, a nem és a tartózkodó szavazatok az igen szavazatokkal szemben állnak, most azonban úgy döntöttek, hogy a tartózkodást nem veszik figyelembe.

Szijjártó Péter álláspontja szerint semmiféle kétségük nem lehetett a szerdai szavazás eredményét illetően, hiszen korábban is világos volt, hogy a voksolás kiváltó oka, tétje és témája kizárólag a migráció.

A korábbi nyilatkozatok alapján az is világos volt, hogy az Európai Parlamentben jelenleg a migrációpárti politikusok vannak jelentős többségben, és – a mostani szavazás tanúsága szerint – az Európai Néppártban (EPP) is.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden mégis jelen volt az EP plenáris ülésén, mert – ahogy Szijjártó Péter fogalmazott – ez a kormány számára becsületbeli ügy. 

Mint mondta, „egy ilyen helyzetben, amikor Magyarországot méltatlanul, alaptalanul támadják, amikor a magyar emberek döntéseit megkérdőjelezik, és azt el kívánják ítélni”, akkor ott kell lenni és meg kell védeni Magyarországot.