Milos Zeman cseh államfő ismételten elutasította az illegális bevándorlók csehországi befogadását. 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Frank-Walter Steinmeier német elnökkel folytatott tárgyalásai után Zeman újságíróknak kijelentette, hogy a befogadás helyett segítséget kell nyújtani azoknak az államoknak, ahonnan a migránsok származnak. 
     
A német államfő szintén fontosnak nevezte a származási országoknak nyújtandó segítséget, viszont leszögezte, hogy az európai uniós tagállamoknak tiszteletben kellene tartaniuk az Európai Bíróság kvótaügyben hozott döntését. 
    
Az Európai Bíróság a múlt héten utasította el Magyarország és Szlovákia beadványát a 120 ezer migráns kötelező kvóták szerinti elosztása ügyében.
    
Milos Zeman szerint Csehországnak abban az esetben is el kellene utasítania a migránsok befogadását, ha azért pénzt kapna az európai intézményektől. 
    
„Erős kétségeim vannak afelől, hogy kultúrájuk – természetesen a muzulmán migránsokra gondolok – összeegyeztethető az európai kultúrával” – hangsúlyozta a cseh köztársasági elnök. 
    
Zeman visszautasította és alaptalannak minősítette azokat a vádakat, miszerint Csehország a menekültügyben nem lenne eléggé szolidáris a többi európai országgal. Rámutatott: Prága ott nyújt segítséget, ahol arra a leginkább szükség van: a migránsok származási országaiban. 
    
„Steinmeier elnök úrnak elmondtam: el tudom képzelni az európai államok nagyon hatékony segítségét azokban az országokban, amelyekből a migránsok származnak, legyen az az áramszolgáltatás, az ivóvíz, az iskolák, a kórházak terén vagy más területeken” – fejtette ki a cseh államfő. Megjegyezte: ezeknek az embereknek a távozása veszteséget jelent a származási országok számára is.
    
„A segítségnyújtás helyes, ezt Németországban is hangoztatom. Az embereknek okot kell szolgáltatnunk arra, hogy országukban maradjanak” – mondta Frank-Walter Steinmeier. Egyetértett azzal, hogy ezeknek az embereknek a saját országukban kellene maradniuk, s annak fejlődését kellene elősegíteniük. 
    
A német államfő ugyanakkor felszólította az uniós országokat, hogy tartsák tiszteletben az Európai Bíróság döntéseit. „Ami az Európai Bíróság döntéseit illeti, elfogadhatatlan, hogy azokat csak akkor fogadjuk el, ha az nekünk megfelel” – szögezte le. 

(MTI)