Dánia nem fogad be menekülteket

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Dánia 2018-ban sem fogad be menekülteket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) programja keretében - jelezte Inger Stojberg külügyekért és integrációért felelős dán miniszter csütörtökön.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Koppenhága 2016-ban függesztette fel a nemzetközi humanitárius akciók keretében válságrégiókból kiválasztott emberek befogadását. 

"Bár sokkal jobban tudjuk szabályozni az áradatot, még mindig azzal harcolunk, hogy integráljuk az elmúlt években Dániába érkezett rengeteg menekültet" - hangsúlyozta közleményében a tárcavezető.

1989 óta Dánia évente mintegy 500 menekültet fogadott be az UNHCR programja keretében. A dán parlament tavaly úgy rendelkezett, hogy a jövőben a külügyekért és integrációért felelős miniszter hatásköre lesz dönteni arról, hány ENSZ-menekültet vesz át az ország.

Koppenhága szigorú bevándorlási politikát folytat. 2017-ben mindössze 3500 menedékkérőt regisztráltak a dán hatóságok. Ez volt a legalacsonyabb szám 2008 óta.