Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Sorossal kapcsolatban formálódó brit hangulatra jellemző az a támadás is, amelyet a spekuláns kapott ezúttal David Coburntől, a brit parlament UKIP-es (Brit Függetlenségi Párt) képviselőjétől azért, mert beleártja magát az Egyesült Királyság ügyeibe, és meg akarja akadályozni, hogy a britek többségének akarata szerint az ország kilépjen az unióból. 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Érvei hasonlatosak azokhoz, amelyeket tegnap ismertettünk egy brit lap cikke kapcsán.  

Coburn képviselő egyértelműen elutasítja Soros azon érvelését, miszerint az Egyesült Királyság alapvető gazdasági érdeke, hogy új referendum megtartásával igyekezzen semmissé tenni a Brexitet. Csakhogy, mondta Coburn, semmiféle adat nem támasztja alá Soros állítását, vagyis azt, hogy a kilépés rosszat tenne a brit gazdaságnak. 

Kifejtette, Soros egy „szerencsejátékos”, akinek nem érdeke az, hogy a brit emberek szolgálatába szegődve igyekezzen a kedvükbe és érdekükbe járni. 

A The Way hírportálon megjelent írás idézi Coburnnek az orosz RT tévéhálózatnak adott nyilatkozatát, amely szerint Soros spekulációja révén óriási összeget vágott zsebre azzal, hogy megrogyasztotta a fontot, a brit fizetőeszközt. És ahogyan Soros akkor sem akart jót senkinek saját magán kívül, most ugyanez a helyzet, jelentette ki a brit honatya.

Sorost, folytatta Coburn, sem a brit népnek, sem az Európai Unió népeinek jóléte nem érdekli.  Egyedül az érdekli, hogy profitot arasson le. Majd azt mondta, ha ezt valaki nem képes látni, „akkor nem tudom, mi vele a baj”, ugyanis ehhez semmi más nem kell, „mint a józan ész”. 

Ezért, azaz kizárólag önérdekből támogatja Soros a Best for Britainnek (Legjobb Britanniának) nevezett mozgalmat, amelynek célja, hogy újabb népszavazást írjanak ki arról, vajon az ország tényleg kilépjen-e az  unióból, ellentétesen a korábbi referendum eredményével.
 
Soros a kampányt június 8-án, jövő pénteken hirdeti meg.